Zsidó közösség az arab világ szívében – tunéziai fotókiállítás Budapesten

Tunézia egészen különleges oldaláról mutatkozik be szeptember 27-ig a Bálint Házban. A „Dzserba – zsidó közösség az arab világ szívében” című fotókiállításon a sziget különleges vallási és kulturális életébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

Tunéziáról a magyaroknak elsősorban a mesés tengerpart, az állandó napsütés, az egzotikus ételek és a pihentető nyaralás jutnak az eszébe. Pedig az ország gazdag kultúrája önmagában is komoly vonzerőt jelent. Tunézia múltjában és jelenében három kontinens kultúrája ötvöződik. E gazdag örökségből igyekszik ízelítőt adni a fotókiállítás a Bálint Házban, Budapest VI. kerületében.

A kiállítás fókuszában a Mediterráneum nyugati partvidékén található Dzserba szigetének kulturális-vallási élete áll. Hortolányi Anikó és Falus Tamás fotóművészek a szigeten élő zsidó közösség különleges világát örökítették meg és erre a közeli, a magyarok által mégis kevésbé ismert szigetre kalauzol el bennünket Csermák Zoltán Csodálatos idegen című dokumentumfilmje is.

Dzserba szigete nemcsak repülővel érhető el, hiszen délről hosszú híd köti össze a szárazfölddel. A sziget fő kulturális-vallási eseménye minden év májusában az El Ghriba zsinagógában tartott zarándoklat, amelyre több ezren látogatnak el, hívők és turisták egyaránt. A hét világörökségi helyszínnel is büszkélkedő Tunézia rendkívül gazdag vallási örökségére, az évszázados mecsetekre, templomokra és zsinagógákra hivatkozva kezdeményezte az El Ghriba zarándoklat felvételét is az UNESCO világörökségi listájára. A kulturális örökségek mellett a sziget kellemes hőmérséklete, tiszta, meleg tengere, homokos tengerpartjai és világszínvonalú szállodai májustól októberig vonzzák a turistákat.

A kiállítást a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében nyitották meg. A  hónap végéig nyitva tartó tárlatot a Tunézia Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal támogatja, így a belépés mindenki számára ingyenes.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez