Szigorú a biztonság Afrika legrégebbi zsinagógájánál

Az elkövetkező napokban körülbelül kétezer zsidó zarándokot várnak Tunéziába, egészen pontosan Dzserba szigetére, ahol az afrikai kontinens legrégebbi zsinagógája található. A tunéziai hatóságok ezért rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a zsidók által szent helyként tisztelt El Ghirba zsinagógánál és környékén. A biztonság, illetve egy esetleges merénylet megakadályozása érdekében rendőrök mellett katonákat is mozgósítottak.

A kiszámíthatatlan biztonsági helyzet ellenére is megtartják a zsidók egyik legszentebb ünnepét, a Lág báómert a tunéziai Dzserba szigetén, ahova hagyományosan minden évben többezer zsidó zarándokol el. Felkeresik a szigeten eltemetett rabbik sírhelyeit, majd gyertyákat gyújtanak és közösen imádkoznak az El Ghirba zsinagógában, mely az afrikai kontinens legrégebbi zsidó istentiszteleti helye – történelmi feljegyzések szerint Kr.e. 586-ban építették.       

A tunéziaiak az idei ünnepre körülbelül kétezer zarándokot várnak, jóval kevesebbet, mint pár évvel ezelőtt, amikor a biztonsági helyzet sokkal jobb volt az országban. Korábban nyolcezren is ellátogattak ide, főként Izraelben élő tunéziai származású zsidók, akiknek az ősei korábban itt éltek. De sokan szoktak érkezni Európából és az Amerikai Egyesült Államokból is.

sdsdsd

Annak ellenére, hogy a Lág báómer fesztivált tavaly is sikerült incidens nélkül megtartani a túlnyomórészt arabok lakta észak-afrikai országban, az izraeli kormány nem tanácsolja állampolgárainak, hogy ellátogassanak Dzserbára. Szerinte ugyanis egy esetleges terrortámadás kockázata továbbra is magas Tunéziában, a jelenlegi állapotokat tekintve pedig a zsidó zarándokok kiemelt célpontok lehetnek a radikális iszlamista terroristák számára.

Tunéziában jelenleg körülbelül 1500 zsidó él. Az észak-afrikai ország függetlenné vallása előtt a számuk még meghaladta a 100 ezer főt.

Az izraeli kormány aggodalmai egyébként nem alaptalanok. 2002-ben ugyanis az al-Káida egyik öngyilkos merénylője robbantotta fel magát a zsinagógánál, 21 ember életét követelve. Tavaly pedig több mint 50 turista vesztette életét két különböző terrortámadásban, amit az Iszlám Állam hajtott végre a fővárosban, majd egy tengerparti üdülőközpontban. A merénylet óta a tunéziai kormány azonban megtesz mindent annak érdekében, hogy ilyen szomorú események ne következzenek be. A biztonsági helyzet fenntartása tehát elsődleges szempont az észak-afrikai országban, amely egyébként tárt karokkal várja a külföldi turistákat.

sdsd

 

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez