Oroszország fenyőfája: az erdőtől a Kremlig

December 18-án állították fel az ország karácsonyfáját Moszkvában. Pontosan kik, és hogyan, arról a RIA Novosztyi hírportál számolt be, nem elhallgatva azt sem, mi lesz a pompázatos fa sorsa a háromhetes szereplés után.

Remegve állják a Moszkva környéki fenyők az erdészek szúrós tekintetét már hetekkel az ünnepek előtt. Nem akármilyen fa kaphatja ugyanis a megtisztelő feladatot: Csak 30 méteres, vagy annál magasabb, illetve 9-10 méter szélesek jöhetnek számításba, de lehetőleg a törzse 70-75 cm-nél ne legyen vastagabb. A méreteken kívül a korona csinossága is számít és a fa elhelyezkedése is, a kivágás miatt. Ugyanakkor arra is figyelnek, semmilyen lakója ne legyen a fenyőnek. Ötven szerencsésből hét jut tovább, amelyek közül megyei szakemberek választják ki a három finalistát. A végső döntést a föderációs bizottság hozza meg, a győztes mellett tartalékos szerepet kap a másik kettő.

Miközben vágják a fát, kötelekkel kitámasztják, nehogy eldőljön és megsérüljön a koronája. Két daru segítségével helyezik egy speciális, faszerkezetű járműre, amin rögtön megszabadítják a fölösleges ágaktól. Miután ünnepi csomagolásba burkolják, kezdődik a szállítás.

Rendőri felvezetéssel, 30-40 km/órás sebességgel érkezik a Kremlbe a fenyőfa. Az útvonal titkos, még a Télapónak öltözött sofőr sem ismeri, rádión kapott utasítások alapján halad. Villanyszerelők is kísérik a konvojt, hogy mindenhol elférhessen a fa.

Érkezéskor a Kreml parancsnoka fogadja a teherautót és a dokumentumok ellenőrzése után engedi be a fenyőfát. Fémszerkezet segítségével egy betontalapzatba állítják, majd a munkások elhelyezik rajta a 7.500 lámpából álló fényfűzért, illetve a piros-kék-fehér színű gömböket a tetején. Az aljára gyerekek teszik fel a kisebb díszeket.

A háromhetes ünnepi időszak után darabokra vágják a fát, amiket korábban városi használatra ajánlották fel. Idén ez másként lesz, a fadarabokból ugyanis játékokat készítenek, egy részüket óvodáknak ajándékozzák, a többiek pedig a következő fenyőfát fogják díszíteni.

(Kép: Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez