Natalie Portman szerint Izrael nemzetállam-törvénye rasszista

Erről az Izraelben született hollywoodi színésznő az Al Kudsz al-Arabi című palesztin lapnak nyilatkozott, mely Londonban jelenik meg. A 37 éves színésznő hangsúlyozta, hogy Izrael államot a holokauszt-túlélőknek hozták létre hetven évvel ezelőtt. Most tehát a zsidó államnak nem szabadna elutasítani a más fajú menekülteket.

Tavaly Natalie Portman megkapta a zsidó Nobel-díjat. A Genesis-díj 2 millió dollárral jár azoknak, akik sokat tettek a zsidók elismertetése érdekében a nagyvilágban. Natalie Portman visszautasította a díjat, mert attól tartott, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök mond ünnepi beszédet. Natalie Portman elutasítja a miniszterelnök politikáját mind Izraelben, mind pedig a palesztinok ellen.

Natalie Portman a palesztin lapnak adott interjúban Trump elnököt is bírálta. Tavaly decemberben Trump döntött úgy, hogy az USA ismerje el Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának. Ezt a palesztinok és a világ muzulmánjainak jelentős része ellenzi, mert szerintük Jeruzsálem a palesztinok fővárosa is. Natalie Portman kettős izraeli-amerikai állampolgár – emlékeztet az ynetnews izraeli portál, mely beszámolt arról, hogy a híres hollywoodi színésznő szerint Izrael nemzetállam törvénye rasszista, mert kizárja a nem zsidókat a teljes jogú polgárok köréből Izraelben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez