Hetven hajléktalannak vettek ki hotelszobát a farkasordító hidegben

Az eset Chicagóban történt, ahol már jó ideje sarkvidéki a hideg, akárcsak az Egyesült Államok több más részén. Először nem lehetett tudni, ki volt az ismeretlen jóakaró, de aztán fény derült rá.

Az amerikai Közép-Nyugat nagy része brutális hideggel küzd. Ez leginkább a hajléktalanokat sújtja, akik közül Chicagóban sokan sátrakban húzták meg magukat. Száz gázmelegítő próbálta elviselhetővé tenni számukra a helyzetet, de aztán egy ezekből felrobbant, mire a tűzoltóság elkobozta a többit is. Ekkor lépett színre valaki, aki hotelszobákat vett ki 70 fedél nélkülinek a mínusz 30 fokos éjszakában. Ahol az erős szél miatt a hőérzet még ennél is 10 fokkal alacsonyabb volt.

Az Üdvhadsereg szóvivője az NBC Chicagónak elmondta: éppen azt szervezte, hogy valami meleg helyre költöztetik a hajléktalanokat a kihűlt sátrakból, amikor telefonon hívták. Mindez még szerdán volt, a robbanás napján. Egy ismeretlen közölte, hogy egészen a hét végéig kifizette a szállodai szobákat 70 ember számára.

Csak pénteken derült ki, hogy ki is volt az irgalmas szamaritánus. Nem valami titokzatos milliárdos, hanem önkéntesek egy csoportja. Egy 34 éves nő vett ki először 20 szobát a saját kontójára, aztán mások is csatlakoztak hozzá. Teljesen hétköznapi emberek, akik segíteni akartak.

A Chicago Tribune megszólította az egyik érintettet is. A hajléktalan férfi angyalnak nevezte az önkénteseket. Azon a szerdai napon egyébként rekord hideget mértek a városban. A Közép-Nyugaton már több mint 20 áldozatot követelt a sarkvidéki időjárás. A szállodai szobák tényleg az élet és a halál közti különbséget jelenthették akkor éjjel Chicagóban.

Fotó: NBC Chicago

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez