Kiengedik Lulát az unokája temetésére

Brazília börtönbüntetését töltő volt elnökének hétéves fiúunokája fertőző agyhártyagyulladásban halt meg pénteken. A volt államfő ma részt vehet temetésen Sao Paulóban.

Luiz Inácio Lula da Silvát tavaly ítélték 12 év börtönre korrupció és pénzmosás vádjával. Ő és hívei azt állítják, hogy az ítélet politikai színezetű volt. Az egykori szakszervezeti vezető, a latin-amerikai baloldal legendás alakja két cikluson át, 2003 és 2010 között vezette Brazíliát. Utódja egykori titkárnője, Dilma Roussef lett.

Brazíliában a politikai korrupció mindig is általános volt, ám a baloldal kezdeti sikerei, az életszínvonal javulása elfedték ezt. Amint azonban beköszöntött a pénzügyi válság, a futball-világbajnokság és az olimpia megrendezése a pénzügyi csőd közelébe juttatta Latin-Amerika legnépesebb országát,  megindultak a korrupciós vizsgálatok, melyek szövevényes megvesztegetések sorára derítettek fényt. Dilma Rousseffet leváltották, Lula ellen ítéletet hozott a bíróság, börtönbe kellett vonulnia. Ezzel egy korszak véget ér Brazíliában, az októberi elnökválasztáson  a jobboldali Jair Bolsonaro győzött, részben a korrupció letörésére és a közbiztonság helyreállítására tett ígéreteivel. Akkor egyik videóüzenetében azt mondta: reméli, hogy Lula a börtönben fog megrothadni. 

Az egykori elnöknek januárban a fivérét temették el: akkor is kérte, hogy részt vehessen a szertartáson, ám a legfelső bíróság addig húzta-halasztotta a döntést, míg végül lemaradt róla. Most azt ígérik, hogy repülővel viszik a Paraná állam fővárosában lévő börtönétől 340 kilométerre fekvő Sao Paolóba. Most először léphet ki a kapun azóta, hogy tavaly áprilisban elítélték.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez