Ebola: van már biztonságos oltóanyag

Klinikai kísérletek során biztonságosnak bizonyult az ebolavírus ellen kifejlesztett két védőoltás, és hamarosan újabb teszteknek vetik alá őket egészséges embereken Nyugat-Afrikában, de végső engedélyeztetésük még hónapokba telhet – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Marie-Paule Kieny, a WHO főigazgató-helyettese azt mondta, hogy a két oltóanyag klinikai kísérletei során nem mutatkoztak jelentős mellékhatások. Bár a kettő közül az egyik, Svájcban 59 embernek beadott készítmény tesztjeit decemberben fel kellett függeszteni a kísérleti alanyoknál jelentkező ízületi fájdalmak miatt, ez nem minősült jelentős mellékhatásnak – tette hozzá.
A következő lépésként a minden idők legsúlyosabb ebolajárványa által sújtott nyugat-afrikai országokban egészséges jelentkezők ezrein, köztük egészségügyi dolgozókon fogják tesztelni az oltóanyagokat. Ezek a kísérletek várhatóan további hat hónapot vesznek igénybe, így az oltóanyagok legkorábban az év második felében juthatnak el a betegekhez.
Szakértők szerint nem egyértelmű, hogy addigra mekkora hatásuk lehet az új oltásoknak az amúgy is gyengülő járvány elleni küzdelemben. Az ebolavírus egyik felfedezője, Peter Piot mindenesetre azt mondta, hogy a járvány leküzdéséhez az utolsó fertőzöttet is meg kell találni és meg kell állítani a terjedést, ez pedig nem biztos, hogy sikerülhet oltóanyag nélkül.
A széles körű alkalmazást nehezíti, hogy a jelenlegi formájukban az oltóanyagokat mínusz 80 Celsius-fokon kell tárolni. A hatékony nyugat-afrikai bevetésükhöz olyan formába kellene alakítani őket, hogy akár két és nyolc fok között, azaz egy átlagos hűtőszekrényben is lehessen tárolni őket.
A tavaly februárban kezdődött nyugat-afrikai ebolajárványban mintegy 21 ezer ember fertőződött meg, közülük több mint 8200-an belehaltak a kórba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez