Kurd forrás: Saját fegyvereseit végezte ki tömegesen az ISIS

Az 56 ember kivégzését maga Abu Bakr al-Bagdadi rendelte el. Azért, mert Irak északi részén vereséget szenvedtek a kurdoktól.

A hírről egy kurd tisztségviselő számolt be az Al Arabiya hírcsatornának. Az összecsapás Erbiltől, az iraki autonóm kurd terület fővárosától délre, Koberben volt. Szaid Mamozini, a Kurd Demokrata Párt (KDP) egyik vezetője azt mondja: a kivégzések egy Al-Namrud nevű helyen voltak, Moszul mellett.

Az említett ütközetben az Iszlám Állam állítólag 300 fegyverest veszített, a kurdok 150-et.

Az amerikaiak vezette koalíció tavaly óta hajt végre légicsapásokat az Iszlám Állam állásai ellen Irakban, ahol júniusban hódított meg nagy területeket az ISIS. A szárazföldön a kurd alakulatok, a Pesmerga harcosai vették fel eséllyel a harcot ellenük: az iraki hadsereg korántsem áll a helyzet magaslatán, most próbálják ütőképesebbé tenni amerikai katonai szakértők.

A kurdok ezzel szemben keményen állják a sarat, nem csak Irakban, Szíriában is. Az augusztus óta az Iszlám Állam ostroma alatt álló Kobani városának már 85 százalékát a szíriai Kurd Népvédelmi Egységek és a novemberben a segítségükre sietett iraki kurd pesmerga harcosok tartják az ellenőrzésük alatt. A török-szír határvárorosból elmenekült lakók már kezdenek visszaszállingózni: Shawkat Mizuri, az ottani Pesmerga-parancsnok szerint már 300 család van a városban, kétszer annyi, mint novemberben, amikor még Kobane fele volt a dzsihadisták kezén.
Fotó: Pesmerga harcos Irakban a szíriai határ közelében. Europress/AFP

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez