Egyelőre nem lesznek újabb szankciók Irán ellen

A szenátus demokrata törvényhozói ideiglenesen elállnak attól a szándékuktól, hogy Iránnal szemben szankciókat szavazzanak meg arra az esetre, ha a nukleáris kapacitásáról folyó tárgyalások kudarcba fulladnának.

Az Egyesült Államok és Irán között egy 2013-as egyezmény tette lehetővé, hogy képviselőik ismét tárgyalóasztalhoz üljenek. A cél egy olyan megállapodás kidolgozása, amely biztosítja, hogy Irán nem szorgalmazza atomfegyverek fejlesztését. Cserébe a két ország között normalizálódhatnak a gazdasági kapcsolatok. A tervek szerint márciusban jöhetne létre egy keretmegállapodás, míg a konkrét egyezményt június végéig kéne tető alá hozni. John Kerry külügyminiszter optimista, és biztos benne, hogy lesz megegyezés. A tárgyalások azonban nagyon lassan haladnak, és a lezárásukra kitűzött határidőt már így is többször meg kellett hosszabbítani.

Az Egyesült Államok Kongresszusa ezért olyan törvénytervezetet akart elfogadni, ami szankciókkal sújtaná Iránt, ha nem születik megegyezés a határidőig. A Fehér Ház ezt ellenezte, mert véleményük szerint aláásná az amerikai küldöttség hitelességét. Továbbá az iráni fél fenyegetésnek venné a szankciók lehetőségét, és ez még nehézkesebbé tenné az amúgy sem egyszerű tárgyalásokat. A tervezetet a demokraták részéről is többen támogatták, így valószínűnek tűnt, hogy a kongresszus mindkét háza megszavazza. Most azonban a szenátus külügyi bizottságának legmagasabb rangú demokrata tagja, Robert Menendez levélben tájékoztatta a Fehér Házat, hogy két hónapig nem lépnek az ügyben. Ha azonban nem sikerül a tervezett keretmegállapodást véglegesíteni a határidőig, akkor meg fogják szavazni a szankciókat. A halasztásba a republikánus szenátorok is beleegyeztek.

Menendez levele egyben azt is jelenti, hogy Kerry aligha kérhet újabb halasztást. A kongresszusból már így is többen azzal vádolják, hogy túlságosan akarja a megegyezést. Érdekes módon ugyanilyen hangokat lehet hallani az iráni parlamentből is, Javad Zarif külügyminiszterrel kapcsolatban. Az iráni konzervatívok épp annyira ellenzik a tárgyalásokat, mint a legtöbb republikánus az amerikai törvényhozásban. Ha végül tényleg nem sikerül tartani a határidőket, az a két ország közötti kapcsolatot ismét kritikussá teheti.

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez