A főmufti is kegyelmet kért a kábítószercsempészeknek

“Az iszlám könyörületes, az iszlám megbocsát.” Ezt hangsúlyozta Ausztrália muzulmánjának vallási elöljárója a világ legnépesebb muzulmán országában, Indonéziában. Az új elnök kijelentette: nem tesz különbséget a hazai és a külföldi kábszer-kereskedők között.

Két ausztrál állampolgár kerülhet a kivégzőosztag elé március végén, vagy április elején. Még egy utolsó fellebbezésüket vizsgálja a bíróság, utána már csak az elnöki kegyelem marad. Arra pedig nemigen számíthatnak. Indonéziában bizonyos mennyiség felett automatikusan halálra ítélik a kábítószer-kereskedőket. A két ausztrál a Bali kilencek csoport tagja. 2006-ban buktak le, amikor nagy mennyiségű kábítószert próbáltak meg Indonéziából Ausztráliába csempészni. Ausztrália kormánya azért is sürget kegyelmet, mert a fülest a kábítószercsempészek elfogására ausztrál rendőrök adták az indonéz kollégáknak. Ausztrália külügyminiszter asszonya még fogolycserét is ajánlott, hiába.

Indonézia új elnöke hajthatatlan. Régebben az volt a szokás Indonéziában, hogy a külföldiek kegyelmet kaptak, de a hazai kábítószercsempészeket kivégezték. Joko Widodo, az új elnök ennek véget vetett. Ennek megfelelően már agyonlőttek külföldieket, akik évek óta várakoztak a halálsoron. Most sem csak a két ausztrál számíthat a kivégzőosztagra, de francia és brazil állampolgárok is. Mindkét állam tiltakozott, de hiába. Indonézia a világ legnépesebb muzulmán állama, és bár az indonézek többsége mérsékelt, de a saría, Mohamed próféta szigorú törvénye az alapját képezi a törvényhozásnak. A saría pedig kimondja: halállal lakoljon az, aki kábítószerrel mérgezi a hithű muzulmánok tudatát. A 31 és 33 éves ausztrál férfi tehát bármikor a kivégzőosztag elé kerülhet Indonéziában, hiába kért a számukra kegyelmet az ausztrál miniszterelnök mellett Ausztrália fő muftija is.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez