Palesztin megasztár Európában

Már az is mindenkit meglepett, hogy egy palesztin fiú nyerte a pánarab Megasztárt, az Arab Idolt a nyáron. A 24 éves Mohammed Asszaf egyből nemzeti hős és a vágyott palesztin egység szimbóluma lett.

Pedig majdnem lekéste a kairói selejtezőt, olyan nehezen jutott ki Gázából. Egész eddigi életét egy menekülttáborban élte le, így nem csoda, hogy a bejrúti döntő után a nagy álom valóra váltójaként fogadták a palesztinok. Az Arab Idol hetekig nézők millióit ragasztotta a tévéhez Algériától Irakig. Mohammed áradó arab szerelmi balladákkal  és palesztin hazafias dalokkal nyert. Ezeket énekli most is, pillanatnyilag európai színpadokon. Szeptember végén kezdett koncertkörútba Hágában. A terem zsúfolásig telt, persze főleg palesztinokkal és más arabokkal. Zászlókat lengetve táncoltak, és együtt énekeltek hősükkel, aki a hangverseny után arab nagykövetekkel vacsorázott.  Példát ad az arab fiataloknak, mert rengeteg nehézség ellenére váltotta valóra az álmát – mondta róla a koncert után az AFP-nek egy 17 éves palesztin menekült. Az a legcsodálatosabb a történetében, hogy ha róla beszélnek, kedvező színben beszélnek a palesztinokról, ami nem esik meg gyakran – teszi hozzá. Egyetért ezzel a holland-marokkói Nour is, aki szerint az emberek gyakran valóban félnek a pozitív hangnemtől a palesztinokkal kapcsolatban. Ő ezért örül most különösen – mondja. Mohammed egyfajta béke-követnek számít: augusztusban Izrael kivételes lépésként engedélyezte neki, hogy a hetedik éve blokád alatt tartott  Gázából eljusson Ciszjordániába. Mint mondták, humanitárius gesztusként. 40 ezer  rajongójának adott koncertet a Palesztin Hatóság székhelyén, Ramallahban. Amikor visszatért a Hamasz által uralt Gázai övezetbe, a megosztottság feladására hívta fel a palesztinokat. Mohammed azt mondja: ki akar jutni a világba, minél több hallgatóhoz. Az első lépés most Európa. De ide már nem Gázából indult. A  palesztinok egyetemes büszkeségének számító megasztár ugyanis időközben átköltözött  Dubaiba. Onnét  könnyebben tud eljutni tervezett európai és amerikai koncertjeire, mint a szigorúan őrzött Gázából.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez