Amerika elleni támadásra bujtogatja az Iszlám Államot az al-Kaida. Közben újabb 80 jazidit végeztek ki Irakban

Az al Kaida arra buzdít minden iszlámistát, aki be tud jutni az Egyesült Államokba, hogy hajtson végre ott merényleteket. Az Iszlám Állam közben újabb jazidikat mészárolt le, de a szindzsári hegyekből már sikerült lehozni a menekültek többségét. Így elmarad a jazidik kimenekítésére tervezett amerikai akció. Az amerikai harci gépek, az iraki és a kurd hadsereggel közösen, a legnagyobb iraki gátat próbálják visszafoglalni az Iszlám Államtól.

Az Arab félsziget al Kaidája, vagyis a csoport legszélsőségesebb jemeni ága arra buzdítja az Iszlám Államot, hogy hajtson végre támadásokat az Egyesült Államok ellen. Bosszúból, amiért az amerikai légierő bombázta a dzsihádista harcosokat Irakban. Sőt, nem is csak az Iszlám Államot: az összes iszlámista csoportot arra kéri, hogy vegyék célkeresztbe Amerikát, Amerikában. Ha be tudnak jutni oda. Minden eszközzel. Katonaival, gazdaságival és a médián keresztül.

És egyben biztosítja is a muszlimokat arról, hogy az Iszlám Állammal van “az amerikai keresztesek és az iráni összeesküvők” elleni harcban. Az Iszlám Állam közben újabb tömeges mészárlást hajtott végre Észak-Irakban, Kocho faluban. Körülbelül 80 embert öltek meg, többségében jazidikat – jelentette az AP hírügynökség. A kurd hadsereg egyik jazidi katonája arról számolt be, hogy sikerült bejutniuk a településre, de már csak két embert tudtak élve kimenteni: a többieket meggyilkolták a dzsihádisták, az utcákon holttestek hevertek mindenhol. Az AFP pedig arról is értesült, hogy sok nőt a börtöneikbe vetettek az Iszlám Állam emberei a településről.

A Szindzsár melletti hegyekben közben némileg javult a helyzet: az ott csapdába esett több tízezer jazidi többségét sikerült levinniük a kurd katonáknak azon a folyosón, amelyet az Iszlám Állam által elfoglalt területen nyitottak meg fegyverrel, a szíriai határig. Már “csak” néhány ezren vannak a hegyekben, azok, akik viszonylag jó erőben vannak még – mondják amerikai tisztviselők, akik azt is jelezték, hogy így valószínűleg elmarad az a mentőakció, amit terveztek, és amihez London is kész csatlakozni. Inkább folytatják az élelmiszer és a víz ledobását. Az elmúlt héten a britek is beszálltak a segélyszállításba, miközben amerikai gépek légicsapásokat hajtottak végre az Iszlám Állam harcosai ellen: ezzel segítették a kurd mentőakciót. A kurdok ugyanakkor azt mondják: éppen hogy a betegek, az öregek maradtak a hegyekben, meg azok a gyerekek, akik nem tudnak sokat gyalogolni, így nem tudnak lejönni.

Közben az amerikaiak az iraki hadsereggel közösen reggel repülőgépekkel támadták az Iszlám Állam erőit a legnagyobb iraki gátnál – jelentette a CNN. A kurd hadsereg a földön lendült akcióba: az egyeztetett támadásokkal megpróbálják visszaszerezni a létesítményt. A gát birtoklása ugyanis nem csak az áram- és a vízellátás fölötti ellenőrzést teszi lehetővé a terroristáknak, de azt is, hogy nagyobb iraki városokat árasszanak el vízzel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez