Nem fogadja el a hivatalos vereséget a kongói ellenzék

Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa – A választások hivatalos vesztese, az önmagát azonban ennek ellenére elnöknek kikiáltó Etienne Tshisekedi arra szólította fel a támogatóit, hogy vonuljanak az utcára és „védjék meg” a győzelmüket. Az ellenzéki pártok szerint a választásokon csalások történtek, és nem a valós eredményeket hozták nyilvánosságra. Az országban egyre több az ellenzéki megmozdulás, amelyeket azonban a biztonsági erők rendszerint szétvernek.

 

 Országszerte ellenzéki tüntetések voltak Kongóban. Az ország keleti régiójában található Bukavuban és Gomában többször is összecsaptak a biztonsági erők a tüntetőkkel. A két városban a tiltakozó megmozdulásokat a helyi polgármesterek szervezték. Az ország második legnagyobb városában, Lumbashiban is összecsapások voltak, ott az elnöki gárda embereit kellet bevetni. Eleinte 30 ellenzéki politikus vonult ki tüntetni a helyi bíróság épület elé, később helyi lakosok is csatlakoztak hozzájuk. A demonstráción részt vevő Fabien Mutomb UDSP politikus azt mondta, hogy a megmozdulás békésének indult, de miután megjelentek az elnöki gárda katonái, elszabadult a pokol.

 Etienne Tshisekedi pártjának (UDSP) főtitkára arra szólította fel a támogatóikat, hogy vonuljanak az utcára és békésen tiltakozzanak a választási eredmények ellen. Tshisekedi még az eredményhirdetés előtt kijelentette, hogy nem hajlandó elfogadni a vereségét, és Kabila táborát csalásokkal vádolta meg. A veterán ellenzéki politikus december 9-én saját magát kiáltotta ki elnöknek, annak ellenére, hogy a Választási Bizottság Kabilát hozta ki győztesnek.

 Kongóban november 28-án volt a szavazás. Az eredményhirdetést kétszer is el kellett halasztani, különböző okok miatt. A kongói Választási Bizottság végül december 9-én hozta nyilvánosságra, hogy Kabila a szavazatok 49%-val megnyerte az egyfordulós elnökválasztást. Riválisa, Etienne Tshisekedi a szavazatok 32% kapta meg. Az eredményhirdetés után megszaporodtak az ellenzéki tüntetések és zavargások az országban. Több városban fosztogatások is voltak, míg máshol a rendőrség brutálisan vetett véget az ellenzék megmozdulásainak. Az Amerikai Egyesült Államok, az EU és a Carter Központválasztási megfigyelői is jelezték, hogy a kongói választások nem feleltek meg a nemzetközi normáknak és számos rendellenességet is észleltek az előkészítés és a lebonyolítás, illetve az szavazatok feldolgozása folyamán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez