50 Cent dollár százezrei Szomáliának

Szomália, Mogadishu – Szomáliába utazott 50 Cent amerikai rap énekes, hogy saját szemével győződjön meg arról, milyen nehéz körülmények uralkodnak az országban és a menekülttáborokban.

 

Az agyontetovált és szókimondó dalszövegeiről ismert 50 Cent a WFP segélyszervezet támogatásával utazott a polgárháború sújtotta országba. 50 Cent elmondta, azért jött, hogy segítsen, emellett szeretné felhívni a világ figyelmét a helyiek kilátástalan helyzetére. „Elkeserítő, amit láttam. Ezek a gyerekek és nők mindenüket hátrahagyták és az életüket kockáztatták azért, hogy eljussanak egy menekülttáborba, hogy élelmet szereznek maguknak” – mondta 50 Cent. A rap énekes saját költségén érkezett Szomáliába és egy tetemes összeget is adományozott a WFP-nek, hogy segítsenek a rászorulókon.

 50 Cent, vagy eredeti nevén Curtis Jackson az egyik legjobban kereső énekes a világon. Első albuma 2003-ban jelent meg, 12 milliót adtak el belőle.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez