Menetelés az átmenetből a nemzeti egységkormányig Líbiában

Líbia, Tripoli – Augusztus 8-án tarthatja alakuló ülését a július elején megválasztott Alkotmányozó Nemzetgyűlés, vagy ahogyan Líbiában hívják, a Nemzeti Kongresszus. Közben formálódik az új kormány is. Egyelőre annyi tudható, hogy az alakuló kormányt várhatóan 120 képviselő támogatja majd a 200 fős törvényhozásban.

A Mahmud Dzsibril vezette Nemzeti Erőknek nem sikerült többséget szerezniük a pártlistákra leadott szavazatok alapján, a 80 így megszerezhető helyből 39-hez jutottak, de ezzel az eredménnyel is a legsikeresebb pártszövetséget alkotják. Ez így marad akkor is, ha a fellebbezések miatt néhány további képviselői helyről kénytelenek lesznek lemondani. A koalíció széles konszenzuson alapuló nemzeti egységkormányban gondolkodik. Ehhez a 120 független jelölt közül legalább 80 támogatását kell megnyerniük. Mahmud Dzsibril nyilatkozataiban arról beszélt, hogy 120 fős, kényelmes törvényhozási többséget szeretne az új kormánynak.

A parlament várhatóan augusztus 8-án tartja első ülését. Az még bizonytalan, hogy ezelőtt két nappal, vagy ezután két nappal rendezik meg a hatalomátadási ceremóniát, amikor a Nemzeti Átmeneti Tanács átadja a hatalmat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez