Légicsapás a Boko Haram ellen Nigériában

A nigériai légierő vadászgépei légicsapást intéztek a Boko Haram radikális iszlamista terrorista szervezet feltételezett bázisai ellen Észak-Nigériában. Az akcióra azután került sor, miután a terroristák lerohantak egy főiskolát Damaturuban, ahol legalább 50 diákot mészároltak le.

Eli Lazarus kapitány, Yobe tartomány katonai szóvivője elmondta, hogy sok terroristával sikerült végezniük a légicsapás során, de a halálos áldozatok számáról nem tett említést. A katonatiszt hozzátette, hogy a vadászgépek több bombát is ledobtak, a légicsapást pedig Majari falu közelében hajtották végre.  Közben a biztonsági erők 15 személy tartóztattak le, akik a feltétezések szerint részt vettek a damaturui főiskola elleni támadásban. A városban a rendőrség és a hadsereg szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be. Az utakon ellenőrzőpontokat állítottak fel és állig felfegyverzett katonák járőröznek a városban. Az iskolák védelmét országszerte megerősítették.

A Boko Haram egy radikális iszlamista terrorista szervezet, amely iszlám államot szeretne létrehozni Nigériában. A Boko Haram helyi nyelven azt jelenti, hogy “a nyugati műveltség bűn”. Ennek értelmében mindent elutasítanak, aminek köze van a nyugati kultúrához, életvitelhez és műveltséghez.  A radikális iszlamista szervezet 2009-ben indította meg felkelését az országban és az óta több ezer emberrel végeztek az országban. Eleinte főleg keresztényeket, politikusok és rendőrök ellen hajtottak végre merényleteket. Viszont mostanában már muszlim közösségeket is célba vettek. A szervezet nemrég hivatalosan is szövetségre lépet az al Kaida észak-afrikai szárnyával (AQIM).

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez