Halálzóna Nigériában

Nigéria, Maiduguri – Ezrek hagyták el az észak-nigériai Maidugurit, ahol rendszeresek az összecsapások a szélsőséges lázadók és a hadsereg katonái között.

 

Három civil meghalt és két katona megsebesült, amikor bomba robbant Maiduguriban. Katonai források a Reuters hírügynökségnek azt mondták, hogy egy őrjáratozó egységet ért támadás a városban. Az állandósuló robbantásos merényletek és véres összecsapások miatt több ezer ember menekült el a városból. Az iskolák bezártak és a helyi egyetem vezetése is úgy döntött, hogy a rossz biztonsági körülmények miatt felfüggeszti az oktatást. A helyi hatóságok mindent megpróbáltak, hogy visszaszorítsák a lázadókat, még a motorkerékpárok használatát is megtiltották a városban. A lépést az indokolta, hogy a Boko Haram szekta motorosokkal végeztette a „piszkos munkát” az utóbbi hónapokban..

 A Boko Haram Nigéria egyik legrettegettebb lázadó szervezete, amely az iszlám törvénykezést szeretné bevezetni az ország északi régióiban. A bombatámadásos merényletek Goodluck Jonathan elnök beiktatási ceremóniája után sokasodtak meg. A nigériai hadsereg katonái a hétvégén összecsaptak a lázadókkal, akik közül 11-et megöltek. De a lázadók visszavágtak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez