Kész párbeszédet kezdeni a Muzulmán Testvériség vezette szövetség Egyiptomban

Kész nemzeti párbeszédet kezdeni az egyiptomi politikai válságból való kiút keresése érdekében a Muzulmán Testvériség vezette iszlamista koalíció – jelentették be szombaton Kairóban.

 

Ez az első hivatalos kezdeményezés a politikai patthelyzet feloldására a távozásra kényszerített volt államfő, Mohamed Murszi hívei részéről, akik szinte naponta tüntetéseken követelik a katonaság által július 3-án hivatalából eltávolított államfő visszatérését. Szombaton kiadott közleményük szerint a Muzulmán Testvériség és politikai pártja “felszólít minden forradalmi erőt, politikai pártot és hazafias személyiséget, kezdjenek párbeszédet a jelenlegi válságból való kijutás érdekében”. Az elűzött államfő hívei most először nem követelték Mohamed Murszi visszatérését a hatalomba, mint a tárgyalások megkezdésének feltételét. Ugyanakkor síkra szálltak “az alkotmányos legitimitáshoz és a valamennyi politikai mozgalmat magában foglaló demokratikus folyamatokhoz való visszatérésért”. Javaslatuk megvitatására kéthetes időkeretet javasoltak. Egyelőre nem tudni, hogy a jelenlegi átmeneti hatóságok miként reagálnak a felhívásra, de nem valószínű, hogy elállnának az általuk megjelölt politikai útvonaltól, amely szerint decemberben népszavazást rendeznek az új egyiptomi alkotmányról, legkésőbb jövő márciusban parlamenti választást tartanak, és nyár közepéig pedig megtartják az elnökválasztást is.

 

A Muzulmán Testvériségnek és politikai pártjának egy neve elhallgatását kérő szóvivője ugyanakkor arról beszélt szombaton, hogy az alkotmányos legitimitáshoz való visszatérés egyik lehetséges módja Murszi rövid időre történő visszatérésére a hatalomba, hogy államfőként új választásokat írhasson ki, vagy új miniszterelnököt nevezhessen ki. A felhívás közzétételével egy időben jelentette az egyiptomi hivatalos média, hogy egy bírói testület kezdeményezte a Muzulmán Testvériség politikai szárnyának, a Szabadság és Igazságosság Pártjának a feloszlatását, amely 2011-ben megnyerte a törvényhozási választásokat, majd 2012-ben az elnökválasztást is. Azóta, hogy Mohamed Murszit elűzték a hatalomból és börtönben tartják fogva, az arab országnak nincs demokratikusan megválasztott államfője, és az ideiglenes kormány kíméletlen harcot folytat Murszi hívei ellen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez