Vizsgálják a dél-afrikai elnök magánrezidenciájának közpénzen való felújítását

A hatóságok a parlamenti ellenzék érdeklődésére írásban erősítették meg a vizsgálat megkezdésének tényét, további információkat azonban nem közölnek addig, amíg tart az eljárás.

 A dél-afrikai rendőrség vizsgálatot indított Jacob Zuma elnök rezidenciájának közpénzen történő felújítása miatt – derült ki a parlament által hétfőn közzétett dokumentumokból.

A hatóságok a parlamenti ellenzék érdeklődésére írásban erősítették meg a vizsgálat megkezdésének tényét, további információkat azonban nem közölnek addig, amíg tart az eljárás.

A második ötéves elnöki mandátumát májusban megkezdett Zuma birtokán, az ország keleti részén található Nkandlában a hivatalos közlés szerint biztonsági fejlesztéseket hajtottak végre az adófizetők pénzéből. Thuli Madonsela korrupcióellenes megbízott egy márciusi jelentés szerint azonban túl soknak találta a 246 millió randos (mintegy 5 milliárd forintos) munkákat, és utasította Zumát, hogy a pénz egy részét fizesse vissza.

Thuli Madonsela szerint az átalakítások egy részének semmi köze nem volt az elnök biztonságához. Korábban kiadott jelentésében azt írta, hogy a hivatalosan biztonsági fejlesztésekként elkönyvelt tételek között szerepelt egy fogadószalon, egy amfiteátrum, egy marhakarám, sőt egy úszómedence is. Ez utóbbi a hivatalos dokumentumokban tűzvédelmi medence megnevezéssel szerepel azzal az indoklással, hogy a vizét tűzoltásra lehet felhasználni.

A dél-afrikai azonban azt mondta, ő nem kérte ezeket a drága munkálatokat, így nem is fogja ezt az összeget visszatéríteni.

A kormányzó párt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus védelmébe vette Zumát, és szorgalmazta, hogy állítsák bíróság elé a Nkandla-gate felelőseit: hivatalnokokat, minisztereket, volt minisztereket és esetlegesen építészeket.

A 2009 óta hivatalban lévő Zuma májusi beiktatásakor egyebek mellett a korrupció visszaszorítására tett ígéretet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez