Szupererősek a kínai szúnyogok

Fejlődés nem csak a digitális technika területén érhető tetten. A nyarak például sokkal elviselhetőbbek lettek az olyan fejlett országokban, mint az Egyesült Államok és Japán, miután nagyon hatásos szúnyogriasztókat dobtak a piacra. Nem véletlen, hogy kínaiak is rendeltek ezekből, bár ők korántsem elégedettek.

A szúnyogok, valljuk be, mindannyiunkat bosszantanak. Nem csoda hát, hogy Kína is rengeteg import szúnyogirtót hozott be az országba, hogy harcoljon a bosszantó vérszívókkal. De nemrégiben az újságok címoldalára került a hír, miszerint a vevők Kínában nem elégedettek az importált szúnyogriasztókkal, mert azok állítólag egyáltalán nem hatásosak a kínai szúnyogokra. Mégis mi teszi a kínai szúnyogokat ilyen szívóssá?

Az eredeti sztori egyébként a szingapúri médiában jelent meg. Eszerint a Taobao nevű internetes piac, mely olyan, mint az eBay vagy az Amazon, amerikai és japán szúnyogirtókat kezdett árulni kínaiak számára. A kézhezvételt követően viszont a vásárlók rendszerint csalódottak voltak, mert a behozott termékek – főleg a spray-k – nem jelentettek gondot a kínai szúnyogok számára. A reklamációkra a legtöbb esetben csak annyi volt a válasz, hogy a kínai szúnyogok egész egyszerűen erősebbek, mint külföldi társaik. Ez a téma hamarosan olyan népszerű lett Kínában, hogy szakértők igen komoly kutatásba kezdtek az okok kiderítésére.

taobaomosquito

A japán termékek vizsgálata után kiderült, hogy bár a gyártó háromszori használatot javasol, a nagyobb szúnyogok ellen szinte semmit sem érnek. Éppen hogy megrészegülnek tőle a vérszívók, de hamar ki is józanodnak, és még másnaposnak sem érzik magukat. Ezzel arra a következtetésre jutottak, hogy a kínai szúnyogok nagy valószínűséggel sokkal jobban ellenállnak a kémiai vegyületeknek. Ezeket az eredményeket később alátámasztotta a Nankingi Járványügyi Hivatal is.

Szakértők úgy vélik, hogy mivel a kínai törvények elég lazák a vegyszerek felhasználását illetően, a szúnyogok minden évben egyre ellenállóbbak és erősebbek lesznek. Bár régiónként eltérő az ellenállási szintjük: ahol nagy mennyiségű növényvédő-szert használnak, ott a legtöbb vegyszerre fittyet hánynak.

Az erősebb szúnyogok ellen pedig erősebb vegyületek kellenek, ami viszont aggodalomra ad okot, hiszen azzal növelhető a környezetszennyezés. Azok, akik Kínába terveznek látogatást, készüljenek fel arra, hogy szúnyogirtó használata esetén is könnyen beboríthatják őket a marásnyomok.

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez