Tovább bővül a pekingi metró

A 2012-es, sikeres tanulmányutat követően Dr. Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) adjunktusa és Vörös Zoltán, tanársegéd visszatér a Kínai Népköztársaságba, hogy ezúttal a Kínában (és Kelet-Ázsiában) élő afrikai migránsokat, motivációikat, lehetőségeiket és fogadtatásukat vizsgálják meg, miközben az ország külpolitikai orientációit, irányait és korlátait is szemügyre veszik. A három hetes út során meglátogatják Sanghajt és a város PTE-vel kapcsolatot tartó egyik partnerét, Hangzhout, Jinhuát, Yiwut, Pekinget, valamint Hongkongot és Tajpejt.

Majdnem 10 millió utas naponta, 18 vonal és 527 km, ez a kínai szárazföld legrégebbi, 1969-ben létrehozott metróhálózata. A világ legzsúfoltabb és a sanghaji után a világ leghosszabb metrója, mely döbbenetes módon 2002-ig csupán két vonallal rendelkezett. Azóta viszont döbbenetes fejlődés, folyamatos fejlesztés és, a metró teljes vonalhálózatán: fokozott biztonsági ellenőrzés.

A vonalak 1-15-ig számozva vannak (3, 11 és 12-esvonal jelenleg még nem létezik) illetve a külsőbb kerületekbe irányuló vonalak a területek nevéről lettek elnevezve, így létezik még a 12 számozott vonal mellett még a Batong, a Changping, a Daxing, a Fangshan, a Yizhuang vonal illetve a reptéri expressz.

A fejlesztési tervek további vonalak építését és tervezését irányozzák elő, ennek is köszönhetően 2020-ig a jelenlegi hálózat megduplázását tervezik. Építés alatt áll több vonal, öt új elővárosi szakasz épül, a 14-es vonal két szakasza összekötésre kerül, hosszabbodik két vonal és épül a 16-os számú metró is.

02_metro_2

A tervek (2016-ig)

A tervek szerint 2020-ig végéig elkezdik az építését a 3-as, 11-es és 12-es vonalaknak, illetve már készülnek a tervek a 17-es, a 19-es valamint az R1 és R2-es vonalakhoz. Továbbá elkészült a terv az új reptéri metróhoz, mely az ú pekingi nemzetközi repteret kötné be a város tömegközlekedésébe.

Grandiózus, ám látva a kínai fejlesztések ütemét, valamint a metróvonalak igényét a dugók csökkentése érdekében, reális tervek.

Az út támogatói

Kiemelten köszönjük a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány, továbbá a Magyar Afrika Egyesület és a Pécsi Tudományegyetem támogatását és a kutatóút megvalósulásához nyújtott segítséget.

Szerző: Vörös Zoltán

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez