A terroristák Szerbiából származó fegyvereket is használtak Párizsban

A Zastava fegyvergyár igazgatója, Milojko Brzaković megerősítette, hogy több fegyvert is, amit az iszlamisták november 13-án a párizsi terrortámadások során használtak, a kragujeváci gyárban készítettek az egykori Jugoszlávia felbomlása előtt, írja a Tanjug.

Brzaković elmondta, a szerb belügyminisztérium két nappal a 130 halálos áldozatot követelő párizsi támadások után elküldte a gyárba a francia fővárosban talált fegyverek sorozatszámát, s hozzátette, hét-nyolc automata puskáról, vagyis kalasnyikovról van szó.

Mint elmondta, a szovjet AK-47-es automata puska jugoszláv változatáról van szó, amit a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) használt, később pedig a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (SRJ) hadserege is.

Brzaković az amerikai AP hírügynökségnek adott telefonos nyilatkozatában elmondta, Jugoszlávia felbomlása után a harcoló felek eladhatták a megmaradt fegyvereket, s emlékeztetett, a fegyvereket szlovéniai, boszniai és macedóniai katonai létesítményekbe szállították a JNA szükségleteire.

Brzaković ugyanakkor kiemelte, most a Zastava fegyvergyár egyetlen termékét se lehet a szerb állam engedélye nélkül külföldre szállítani.

Zoran Dragišić politikai elemző korábban kijelentette, ha be is bizonyosodik, hogy a terroristák Párizsban a kragujeváci gyárban gyártott puskákat használták, Szerbiát akkor sem lehet azzal vádolni, hogy kapcsolatban áll a terroristákkal és az Iszlám Állammal. Arra is kitért, hogy a Zastava fegyvereivel volt ellátva az összes volt jugoszláv tagállam, valamint a Közel-Kelet országaiba is szállítottak, s jelenleg is legalább 15 országban megtalálhatóak ezek a fegyverek, tehát bárhonnan a terroristák kezébe juthattak.

Tegnap az újságok arról cikkeztek, hogy a terroristák a fegyvereket állítólag Németországból rendelték interneten keresztül november elején. A német Bild című laphoz eljutott ügyészségi dokumentumok alapján két kínai gyártmányú AK-47-es, és két jugoszláv gyártmányú Zastava M70-es gépkarabélyról van szó.

Forrás:vajma.info/

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez