Visszatérnek a harmincas évek
A zsidók újra célponttá váltak Európában és a világ más tájain csak azért, mert zsidók – jelentette ki Benjámín Netanjáhú, Izrael miniszterelnöke a holokauszt nemzetközi emléknapjának alkalmából mondott beszédében kedden.
A szerdai emléknap kapcsán az izraeli kormányfő azon véleményének adott hangot, hogy a holokauszt emlékének megőrzése különösen fontos a feltámadó, olykor erőszakos antiszemitizmus mostani időszakában, mert a megemlékezések által tudatosul, hová is tud vezetni a legrégebbi és legidőtállóbb gyűlölet. Zsidó közösségek növekvő félelemben élnek világszerte, és a gyűlölet célpontjává válnak zsidók egyenként, ahogy kollektívan is, a zsidó állam képében – mondta Netanjáhú. „Izraelt ugyanazokkal a jelzőkkel és szidalmakkal támadják, amelyekkel a zsidó embereket illették az idők kezdete óta” – állította.
Hangsúlyozta, hogy iszlamista szélsőségesek belevegyítik a legfelháborítóbb antiszemita gondolatokat vérengző doktrínáikba. „Ezt látjuk Gázában, Rakkában és Teheránban” – mondta. Ugyanakkor nem csak az iszlám szélsőségesek követik el mindezt Európában és a Közel-Keleten, hiszen „köztiszteletben álló nyugati véleményformálók is át lettek itatva a zsidó emberek és a zsidó állam elleni gyűlölettel” – tette hozzá. Netanjáhú szerint miközben a közel-keleti térségben teljes népcsoportok esnek áldozatául iszlamista fegyveresek kegyetlenkedéseinek, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa folyamatosan Izraelt ítéli el. Ráadásul jóval többször, mint Észak-Koreát, Iránt és Szíriát együttvéve – sérelmezte.
„Bizonyos dolgok sosem változnak. De egy dolog megváltozott. A zsidók megváltoztak. Többé már nem hontalan emberek vagyunk, akik szüntelenül biztonságos menedéket keresünk – mondta. – Ma már független és szuverén emberek vagyunk a saját hazánkban. Ma fel tudunk szólalni a gyűlölködő hangok és azok ellen, akik pusztulásunkat akarják. Ma meg tudjuk védeni magunkat és a szabadságunkat – hangsúlyozta az izraeli miniszterelnök. – De hol van Európa? Hol van a civilizáció többi része?” – tette fel a kérdést. Mint fogalmazott, Iránnak és az olyan mozgalmaknak, mint az Iszlám Állam és a Hamász az a nyílt célja, hogy újabb holokausztot kövessenek el, de ezt Izrael nem fogja hagyni. “Azonban Európának és a világ többi részének velünk együtt kell fellépnie. Nem a mi érdekünkben, a sajátjukban” – zárta mondandóját Netanjahu.