24 évet kaphat, mert hamisan állította, hajszál volt az ételében

 A hamis vádakat egy idahói börtönben ülő elítélt tette, de ő maga soha nem gondolta volna, hogy ilyen nagy büntetést kaphat érte.

A 37 éves Ray Wolfe még az év elején jelezte a Summit-megyei börtönben, hogy az ételébe – egyébként Stroganoff bélszín volt – hajszál van, és egy új adagot kért. “Azt gondoltam, valaki szórakozik velem – mondta el a férfi a CBS-nek, hozzátéve: “Csak egy új tálca ételt akartam.” Azonban a panasz nyomozásba torkollt.
A megyei rendőrség kihallgatásokba kezdett, kikérdezték az eset kapcsán a konyhai személyzetet, az ételt kiadó rabokat és még a biztonsági kamerák felvételeit is kikérték, hátha megtalálják azt, aki az ételben talált hajszálért felelős. Végül arra jutottak a videók alapján, hogy maga Wolfe volt az, aki a hajszálat az ételbe tette. Mindezt egy ablaküvegen látható tükröződés alapján gyanítják.
A férfi ellen végül vádak egész litániáját emelték, köztük bizonyíték meghamisítása, hamis vád és közfeladatot ellátó személy befolyásolására tett kísérlet. Az összes ellene emelt vád alapján pedig akár 24 évig tartó börtönbüntetést is kaphat. Mindezt azért, mert jelentette, hogy hajszál van az ételében.
A férfi háromnaposra tervezett bírósági tárgyalását augusztus végén tartják. A ügyészség szerint nem maga a hajszál odarakása a bűn, hanem a köré kitalált történet, amellyel megsértett a megyei kormányzat becsületét.

 
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez