Merkel: együttműködik a szélsőjobb bizonyos orosz szervezetekkel

Intenzív kapcsolat figyelhető meg európai szélsőjobboldali pártok és orosz szervezetek között – mondta Angela Merkel német kancellár egy pénteki német lapinterjúban.

A jobboldali CDU politikusa a Madsack német médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland – RND) adott interjúban, arra a kérdésre, vajon előfordulhat-e, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű, parlamenten (Bundestag) kívüli párt Vlagyimir Putyin orosz államfő “ötödik hadoszlopa” lehet, azt mondta: ezt nem így látja, noha – mint fogalmazott – “nyilvánvalóan rendkívül intenzív kapcsolat van a jobboldal szélén elhelyezkedő egyes európai pártok és orosz szervezetek között”.

Ugyanakkor “Németország erőteljes és szilárd demokrácia” – tette hozzá a kancellár.

Mint mondta, az orosz elnökkel rendszeresen folytatott megbeszélésein igyekszik “nyíltan és világosan” beszélni, Németország és Oroszország közös érdekeiről éppúgy, mint a “nézetkülönbségekről”.

Angela Merkel kiemelte, hogy Oroszország súlyos válságot idézett elő az Ukrajnához tartozó Krím félsziget elcsatolásával és kelet-ukrajnai “katonai tevékenységével”, Európának pedig válaszolnia kellett a “békerend alapelveinek megsértésére”.

Hozzátette, hogy még nem teljesültek a moszkvai vezetés válságot okozó eljárása miatt kivetett uniós gazdasági büntetőintézkedések visszavonásának feltételei.

Hangsúlyozta: Francois Hollande francia államfővel együttműködve “teljes erővel” dolgozik Ukrajnával és Oroszországgal azért, hogy “az összes nehézség ellenére” végrehajtsák a válság politikai rendezéséről kötött minszki megállapodást. Továbbra is ez a megállapodás a “szankciók jövőjének fokmérője” – mondta a német kancellár.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

2 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Dr. Sütő László

    Novorosszija és a Krím oroszok lakta tartományokat a kommunista szovjet közigazgatás csatolta Ukrajnához. Nem kérdezte akkor az ott élő 8 millió véleményét senki, most igen. Tartsa tiszteletben a világ ! A művelt nyugat most pontosan abban támogatja Ukrajnát, amiért pár éve még szétbombázta Szerbiát . Milyen erkölcs és milyen logika alapján politizálunk ?? Az orosz a legnagyobb a határain kívül élő kisebbséggel rendelkező nép. Putyin kiáll az érdekükben s ez szimpatikus lehet minden nacionalista gondolkodású embernek. Az, hogy az oroszok kapcsolatot építenének ilyennek ócska bla-bla duma !!

    Válasz
  2. Molnár Ákos

    A merkell férje a pentagonban dolgozott évekig. A merekell család jó barátságban volt a Bush családdal. Liberális rohadék a egyszerű emberekre ráhozta a bajt! Nem jó az oroszokkal való bratyizás, de a franciák is szemetek úgy a hollandok is.

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez