Vízágyú fogadta a több mint 50 év után elsőként landoló amerikai személyszállító gépet Kubában

Összesen 150 utas szállt ki a kubai reptéren – köztük volt az amerikai közlekedési miniszter is.

A  JetBlue 387-es járata Floridából indult, Fort Lauderdale-ből, és egy óra múlva már landolt is Santa Clarában, Kuba közepén. Az egy óra több mint fél évszázadot ívelt át. Az utolsó alkalom, amikor amerikai légitársaság mentrend szerint repült a karibi szigetországba, több, mint 50 évvel ezelőtt volt – akkor egy propelleres gép zárta a jó viszony utolsó fejezetét.

A mostani repülő igazán ünnepi fogadtatásban részesült. Vízágyú üdvözölte, hagyományosan ez a köszöntés jár ki a valamilyen okból különleges repülő- vagy hajójáratoknak.

Mióta tavaly decemberben helyreállították a diplomáciai viszonyt, újranyíltak a nagykövetségek Washingtonban és Havannában, Obama elnök pedig ugyancsak történelmi vizitet tett családjával a szigeten májusban.

Eddig összesen 10 légitársaság kapott jogosítványt az Egyesült Államoktól arra, hogy rendszeresen indítson járatokat Kubába – ez napi 110 (!) járatot jelent a BBC szerint. Köztük van az  American Airlines, a Delta,  az Alaska Airlines, a Frontier Airlines, a JetBlue, a Silver Airways, a Southwest Airlines, a Spirit Airlines, a Sun Country és a United Airlines.

A kubai turistáskodást még mindig tiltja Washington, de a dolgon azért lazítottak már. A kormányzat 12 kategóriát jelölt ki, melyek alapján könnyebbé teszi a polgárai bejutását az oly sokáig elzárt szigetországba.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez