Íme a német Atlantisz, ami csak évente egyszer bukkan elő a víz alól

Az elsüllyedt falvakat egy tó rejti el a világ elől, a nyári meleg és a csapadékhiány miatt azonban most mégis láthatóak.

1908 és 1914 között három település – Berich, Asel és Bringhausen – lakóinak kellett elhagyniuk az otthonaikat Németország Hessen tartományában, amikor a helyszínen gátat építettek. A víz felduzzasztásával pedig létrejött az Edersee mesterséges tó, amely a víz világába zárta az egykor nyüzsgő falvakat. A kiüresedett házak sokáig csak a búvárok számára voltak láthatók, évente egyszer azonban már a szárazföldről is láthatóan bukkannak elő – a vízszint ugyanis képes olyannyira lecsökkenni, hogy az épületek szabad szemmel is megcsodálhatóak.

00000berich2

Ahogy arról a The Local német kiadása is beszámolt: idén az illetékes hatóságok szerint a normális vízszint mindössze 32 százaléka mérhető az Edersee-tavon, ami azt eredményezi, hogy tömegek jelennek meg a parton. Sokan kíváncsiak ugyanis a vízzel elárasztott falvakra. Egy régészekből álló csapat szeretné egész éven át láthatóvá tenni a látványosságot egy applikáció segítségével – ennek kifejlesztése azonban még várat magára.

Fotók: DPA

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez