Jó volna, ha a csilláron is lógnának – holnap indul az országos ökölvívó bajnokság

Két nagy versenyre készülnek a hazai ökölvívók: a holnap kezdődő országos bajnokságra és a Bocskai István Nemzetközi Emlékversenyre. Az utóbbi Debrecenben lesz februárban, immár 62. alkalommal. A részleteket most osztották meg a sajtóval.

A debreceni évnyitó verseny meghatározza az egész esztendőt – mondta Erdei Zsolt, a szakszövetség elnöke. Magyarországon ez a legerősebb nemzetközi felnőtt verseny, annak idején ő is többször részt vett rajta. Ez a legrangosabb magyarországi boksztorna, amit megnyerni nagyon nagy megtiszteltetés. Mint mindig, most is rengeteg meghívót küldtek ki, remélik, hogy sokan jönnek majd. Az Ökölvivő Szövetség elnöke Debrecen alpolgármesterével közösen írta alá a megállapodást a jövő évi versenyről, mely február 7 és 10 között lesz.

20171204_okolvivas_0023_k

 

Dr. Barcsa Lajos alpolgármester arról beszélt: két kezünkön meg lehetne számolni, hány verseny tekinthet vissza ilyen hosszú múltra, mint a Bocskai emlékverseny. Debrecenben népszerű az ökölvívás: a DVSC-ben több mint százan bokszolnak, a mérkőzéseken ezer fölött van a nézőszám. Most sok vendéget várnak, a megyéből és a régióból is. Annál is inkább, mert a rendezvény szakemberek szerint felér egy kis Európa-bajnoksággal.

Erdei Zsolt és dr. Barcsa Lajos
Erdei Zsolt és dr. Barcsa Lajos

Európa nagy része ellátogat Debrecenbe, ahol a férfi mellett női versenyek is lesznek, négy olimpiai súlycsoportban  – emelte ki ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány. Miután 2018-ban nincs nagy verseny, a debreceni a kvalifikációra felkészülést segíti. A holnap az újpesti Madárfészek Akadémia központjában, a Halassy Olivér Sportcsarnokban induló felnőtt férfi magyar bajnokságról szólva a szakvezető elmondta, hogy az év legfontosabb hazai eseményére 143 nevezés érkezett és igazán nagy csaták várhatók, hisz csak két súlycsoportban van igazán nagy esélyes, a többiben teljesen nyitott a verseny.

Ifjabb Balzsai Károly és Erdei Zsolt
Ifjabb Balzsai Károly és Erdei Zsolt

Erdei Zsolt abban bízik, hogy három-négy éven belül sok száz indulóval számolhatnak az országos bajnokságon és a nézők is a csilláron fognak majd lógni. Jó úton haladnak ahhoz, hogy a srácokat becsalogassák a szorítóba bunyózni, és ez fontos, mert az életben is sokkal jobban meg tudja állni a helyét az, aki itt helytáll – mondta. Ma még a sportág szabályai 13 éves kortól engedik a versenyeket és ez óriási versenyhátrány a többi sporthoz képest, ezért dolgoznak egy olyan szabályrendszer kidolgozásán, melynek keretében a fiatalok már akár nyolc éves kortól megküzdhetnek egymással. Hisz a legősibb olimpiai sportágak egyike az ökölvívás, a feltörekvő ifjúságnak példaadó sport lehet.

20171204_okolvivas_0001_k

Így gondolja ezt Balogh Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagja is. Ő arról beszélt nekünk: nagyon fontosnak tartja, hogy az elmaradott területeken lehetőséget ad a fiataloknak az ökölvívás. Alkalmat nyújt arra, hogy a sport révén jussanak előre, ami kiegyenlíti a társadalmi különbségeket és esélyt ad azoknak is, akik egyébként nem születtek jó körülmények közé. Mert, mint mondta, a boksz egy olyan sport, amit viszonylag olcsón lehet művelni, nagyon sok gyereknek van tehetsége hozzá és le is vezeti a feszültségeket a társadalomban.

image12

Fotó: Bocskay Zsolt

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez