Mindjárt Davos – mi lehet a legnagyobb politikai kihívás a globális gazdaságnak?

Joseph Stiglitz, aki kutatásaiért korábban Nobel-díjat kapott, komoly gazdasági kockázatot lát abban, hogy Washingtonban a republikánusok és a demokraták nem jutnak egyezségre a költségvetésről január 19-ig. Ha ugyanis nem lesz költségvetése a világ első számú nagyhatalmának, akkor ez negatív üzenet mindenki számára. Holott a világ tőzsdéi az év eleje óta szárnyalnak: New Yorkban 17%-kal magasabb az árfolyamok átlaga, mint január elsején. Joseph Stiglitz minderről beszélgethet majd Donald Trumppal Davosban.

Január 23-án kezdődik a svájci városban a szokásos világgazdasági fórum. Ezen – sokak számára kissé talán meglepő módon – az Egyesült Államok elnöke is részt vesz. Tavaly még a távollétével tüntetett Donald Trump. De hát akkor még Trump főtanácsadója volt az a Steve Bannon, aki antiglobalista nézeteivel szavazók millióit állította a republikánus elnökjelölt mögé. Steve Bannont időközben kitették a Fehér Házból. Válaszul egy könyvben kitálalt Trump belső ügyeiről. Ezzel véglegessé vált a szakítás. Kiderült az, amit sokan sejtettek korábban is, hogy Donald Trump egyáltalán nem antiglobalista, csak a választások idején öltötte fel ezt a pózt, mert ez hozta a legtöbb szavazatot. Pénzügyminiszterét már szokás szerint a New York-i Goldman-Sachs tőzsdei óriástól választotta. Márpedig ez a cég a globalizáció egyik legfőbb haszonélvezője.

Joseph Stiglitz korábban a globalizáció ellenfelei közé tartozott, de álláspontja lassacskán változik. Ma már Davosban a világgazdasági fórum egyik meghívott szónoka. Tavaly Davosban Hszi Csin-ping kínai elnök képviselte a liberális gazdasági vonalat, míg az Egyesült Államok antiglobalista húrokat pengetett. Ma már minden egy kicsit másképp fest, hiszen kiderült: az antiglobalista húrokat pengető Donald Trump idején mind az amerikai, mind pedig a globális gazdaság fellendült. Csak épp az amerikai költségvetés válsága nem oldódott meg. Az államadósság a csúcson, és ha nem lesz új költségvetés Washingtonban, akkor abba az egész globális gazdaság beleremeghet – figyelmeztetett a Nobel-díjas Joseph Stiglitz professzor, aki a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott.

Fotó: Joseph Stiglitz / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez