Merkel nem lesz béna kacsa

Ezt jósolja a német szövetségi parlament, a Bundestag elnöke, aki exkluzív interjút adott a Deutsche Welle közszolgálati portálnak. Wolfgang Schäuble szerint a kancellár asszony kitölti mandátumát, vagyis csak 2021-ben vonul vissza. Angela Merkel a “helyes döntést hozta meg a megfelelő időben” – véli a házelnök.

A német kancellár, aki 2000 óta elnöke a CDU kormánypártnak, bejelentette a hesseni választások után: nem indul újra a kereszténydemokraták elnökségéért. A CDU elnöki posztjáról decemberben döntenek. Eddig három jelölt van, de addig még mások is jelentkezhetnek. Korábban Angela Merkelnek az volt az álláspontja, hogy a pártelnöknek és a kancellárnak egy személynek kell lennie, amennyiben kormányon vannak. Most ez megváltozik.

Wolfgang Schäuble szerint alkotmányjogilag a kancellár asszony helyzete biztos 2021-ig. Angela Merkel tehát tovább vezetheti Németországot, miközben a CDU elnöki posztján egy másik politikus ül, aki talán nem is a barátja. A német kancellár pozíciója azóta gyengült meg, hogy 2015-ben beengedte a migránsokat az országba. Több mint egymillióan érkeztek Németországba, főként a Közel-Keletről. Emiatt megerősödött Németországban a szélsőjobboldal. Az Alternative für Deutschland jelenleg az ellenzék legerősebb pártja a Bundestagban. Hessen tartományban 13%-ot szerzett.

Nem tér vissza a nacionalizmus Németországban! – állítja a Bundestag elnöke. Wolfgang Schäuble ma is helyesli Angela Merkel 2015-ös döntését. A német parlament elnöke szerint nem kell attól tartani, hogy visszatér a szélsőjobboldal a hatalomba Németországban. “Több mint 70 év telt el a második világháború után. Természetes jelenség, hogy van egy szélsőjobboldali párt Németországban. Svédországban is van ilyen. Nem örülök neki, de ez természetes” – hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, aki szerint a demokrácia meggyengült az utóbbi időben Európában. Utalt a Brexitre: “Nem a Westminster döntött, hanem népszavazás az ország számára legfontosabb ügyben!” Mindezt egy olyan országban, mely az európai demokrácia mintája volt – hangsúlyozta a Bundestag elnöke, aki szerint Angela Merkel politikailag megsebesült ugyan, de képes lesz kitölteni mandátumát és Németországot vezetni egészen 2021-ig.

Fotó: Wolfgang Schäuble és Angela Merkel / Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez