Már az anyaméhben eldől. ha balkezesek leszünk

A legtöbb ember jobbkezes. Az embereknek csak körülbelül 10 százaléka balkezes. De annak ellenére, hogy több mint 100 éve kutatják a balkezességet, a tudósok még mindig nem nagyon értik, hogy egyesek miért születnek balkezesnek, míg a nagy többség nem. Már eddig is fény derült számos genetikai okra, nemrégiben egy holland kutatócsoport tárt fel egy újabb összefüggést, több mint 350 ezer fő akik bal és jobbkezesek genetikai adatainak átvizsgálásával, összehasonlításával. Hasonlóan az emberi tulajdonságok jelentős részéhez, a balkezesség sem egyetlen génhez köthető, hanem számos génnel és ezek kombinációval összefüggésbe hozható vele.

A kutatást a Nature ismertette. A most feltárt összefüggés egy fehérjéhez kapcsolódik, amelynek a sejtek belső szerkezetét biztosító mikrotubulusok létrejöttére van hatása. Ezek kialakulását a TUBB4B nevű gén irányítja, amelynek egyik változatát a balkezesekben 2,7-szer gyakrabban lehetett megtalálni, mint a jobbkezesekben. A tanulmány kimutatta, hogy a balkezeseknél a skizofrénia kockázata kicsit nagyobb, a Parkinson-kóré azonban kicsit kisebb. A tudósok szerint valószínű, hogy a jobb- és balkezességben 25 százalékban játszanak szerepet a gének.

Kép forrás :https://szimpatika.hu/

Kép foffás : https://www.haon.hu/

https://www.bien.hu/balkezesseg-genetika-tudomanyos-felfedezes/

(Visited 6 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez