A nőknek kell meghódítaniuk a Marsot

Ezt állítja egy űrhajósjelölt, aki végigcsinálta a NASA Mars-utazásra felkészítő programját. Azzal érvel, hogy a nők kisebbek és kevesebbet fogyasztanak, ugyanakkor minden feladatot éppen úgy el tudnak látni, mint a férfiak.

 

 

 

 

Most indult és jövő júliusban ér véget az a NASA-program Hawai szigetén, amely a Mars-utazás körülményeire készíti fel az űrhajósokat. Kate Greene, aki végigcsinálta az előző hasonló programot, könyvet adott ki a tapasztalatairól. Eszerint az első Mars-űrhajó személyzetének kizárólag nőkből kell állniuk.

Hogy miért? Kate Green csoportjában három nő és három férfi volt. Kiderült : a nők általában 2000 kalóriát fogyasztottak naponta, míg a férfiak 3000-et vagy még többet. Egy hosszú út során ennek nagyon nagy jelentősége lehet. Az élelmiszert és a vizet ugyanis szigorúan adagolni kell, mert a Mars felszínén valószínűleg semmi sincs, amit az emberek megehetnének vagy megihatnának.

Ezért is rendezte a NASA a gyakorlatot Hawai szigetén, egy vulkáni platón, ahol szintén szinte semmi sincs. Ott kellett túlélnie több hónapot az önkéntes csapatnak, miközben a vizet és az élelmiszer szigorúan adagolták nekik. Hawai Space Exploration Simulation –  ez a NASA gyakorlat neve, melyet aztán az amerikai űrközpontban Hi- Seas-nek kereszteltek el.

Mennyibe kerülne egy Mars utazás? A legszerényebb becslés szerint is legkevesebb 100 milliárd dollárba. Ez alig kevesebb, mint Magyarország egész éves GDP-je. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy ki mennyit fogyaszt az űrhajósok közül. Ha csak nők lesznek a fedélzeten, akkor olcsóbb lesz az első Mars expedíció – érvel a szerző, aki véletlenül maga is nő, és maga is végigcsinálta a NASA Mars-programját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez