Újabb lefejezés – Tokió rossz hírre ébredt
Többször is kitolták a határidőt a tervbe vett túszcseréről. Aztán szombaton zsákutcába futottak a jordán közvetítéssel folyó tárgyalások, és kevesebb, mint egy héttel a másik japán fogoly kivégzése után az iszlamisták megölték Kendzsi Gotót is.
A lefejezésről közzétett videó hitelességét még vizsgálják, de sem a tokiói kormánynak, sem pedig Goto édesanyjának nincsenek már kétségei. Abe Sinzo kormányfő azt mondja: nem adja be a derekát a terroristáknak, tovább támogatja a harcot az ISIS ellen. Amely éppen a japán segítséget nevezte meg a túszejtés okául.
A 47 éves Goto, aki a civilek szenvedéseiről tudósított háborús övezetekből, októberben utazott Szíriába, a hírek szerint azért, hogy megpróbálja elérni az alig egy hete kivégzett, ugyancsak japán Haruna Jukawa elengedését.
Az újságíró lefejezéséről most közzétett videó magán viseli az Iszlám Állam propagandájának minden kézjegyét – írja a BBC honlapja. Goto narancsszínű melegítőben térdel rajta, mint a korábban meggyilkolt amerikai és brit túszok, mellette áll ugyanaz a brit akcentussal beszélő fegyveres, aki a korábbi videókban is feltűnt. Dzsihádi John a japán miniszterelnököt hibáztatja azért a “meggondolatlan döntésért, hogy részt vesz egy megnyerhetetlen háborúban”. Aztán lefejezi a túszt.
Goto kivégzését elítélték a világ vezetői. Obama és Hollande francia elnök, Cameron brit és Abbott ausztrál kormányfő egyaránt szolidaritásáról biztosította Tokiót. Az utóbbi sötét középkorról beszélt, arról, hogy az Iszlám Állam abba kényszerítette vissza a Közel-Kelet egy részét.
Japán eddig együttműködött Jordániával abban, hogy fogolycserével megmentik nem csak Goto, hanem a decemberben lelőtt jordán pilóta életét is. Kedden még arról beszélt az ISIS egy videóüzenetben, hogy a japán túsznak 24 órája van hátra, a jordánnak még kevesebb, tehát Ammannak mielőbb el kell engednie azt az iraki terroristanőt, akit szabadon akarnak látni a dzsihadisták. Aztán csütörtök napnyugtára változott a határidő. Hogy mi történt, mi nem, az nem világos, de tegnapra elakadt az egyeztetés, ma pedig honfitársuk halálának hírére ébredtek a japánok.
A megegyezést megfigyelők szerint vélhetően az hátráltatta, hogy Jordánia bekapcsolta az eredetileg a japán túszról kezdett alkuba a saját pilótáját, Moaz Kaszaszbeh hadnagyot is. Akinek a sorsáról egyébként nem szól a most közzétett videó. Ammanban azt sem tudják: életben van-e még egyáltalán az ISIS jordán foglya. A kormányzat ma mindenesetre azt közölte: tovább dolgoznak az ügyön, készek kicserélni a hadnagyot az iraki terroristanőre, Szajida al-Rishawira. A BBC ammani tudósítója, Kevin Konnolly szerint azonban elképzelhető, hogy a pilóta a légicsapásokban vállalt szerepe miatt az eddigieknél jóval értékesebb túsza az Iszlám Államnak, az elengedéséért komoly politikai követeléseket támaszthatnak a dzsihadisták. Már ha be tudják bizonyítani, hogy Moaz Kaszaszbeh egyáltalán életben van még.
Fotó: Europress/AFP