Túszügy: Japán és Amman belement a fogolycserébe

Tokió és Amman röviddel ezelőtt megállapodott az Iszlám Állam terrorszervezettel: Kendzsi Goto újságírót kicserélik Szajida al-Rishawira. Vagyis az ISIS által fogvatartott japán túszt arra a jordániai börtönben ülő iraki nőre, akinek társai 60 embert öltek meg egy merényletben Jordániában, 2005-ben.

 

A hírt a japán külügyminiszter helyettese jelentette be. Az orosz rt hírportál szerint azt is hozzátette: jó hírek jönnek rövidesen még a helyzetről.

Korábbi jelentések már azt sugallták, hogy az iraki nőt Jordániában hamarosan másik börtönbe viszik, és ott átadják az ISIS képviselőinek, a japán újságíróért cserébe.

Az Iszlám Állam előzőleg videóüzenetben fenyegetett a második japán túsz kivégzésével, ha Tokió 24 órán belül nem tudja elérni Ammannál a terroristanő elengedését. A terrorszervezet a hét végén már lefejezte másik japán túszát, Jukawa Harunát, akiért 200 millió dollár váltságdíjat kért. Az ő megöléséről közzétett videón változtatta meg a követeléseit az ISIS, és ajánlotta fel a fogolycserét.

Al-Rishawi 2005-ben fel akarta robbantani magát Jordániában egy külföldiekkel teli szálloda mellett. Az al-Kaidának hűséget esküdő terroristanő azonban nem tudta végrehajtani az öngyilkos merényletet, mert a detonátor elromlott. Három társa, köztük a férje, csaknem 60 embert ölt meg, őt magát azonban a jordán hatóságok letartóztatták.

Korábban Jordánia azt ajánlotta az ISIS-nek: elengedi az iraki nőt, ha a dzsihádharcosok szabadon engedik azt a jordániai pilótát, aki a fogságukba esett. A hírek szerint most megváltozott a helyzet: japán rábeszélés eredményeképpen kiszabadul a rettegett iraki terrorista Jordániában, és szabad lesz a szabadúszó japán újságíró, aki tavaly októberben esett az Iszlám Állam fogságába.

Fotó: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez