Jobb élet helyett halál

Elsüllyedt egy emigránsokkal megrakott hajó a gaboni partok közelében. A rendőrség azt jelentette, hogy 10 ember megfulladt és legalább 20-an eltűntek a tragédiában. 

 

A hajó Nigériából indult és nyugat-afrikai illegális bevándorlókat szállított a fedélzetén. A hajó 15 percnyire volt Librevilletől, amikor elsüllyedt. A gaboni hatóságoknak 23 túlélőt sikerült kimenteniük. A parti őrség jelenleg is túlélők után kutat.  Arról viszont még nem érkeztek információk, hogy a hajó mitől süllyedt el.

A gaboni rendőrség azt jelentette, hogy a bevándorlók Beninből, Nigériából és Burkina Fasóból származtak. Állítólag 1000 dollár fizettek fejenként, hogy Gabonba szállítsák őket, ahol munkát akartak vállalni. Egy gaboni napilap információi szerint a hajót embercsempészek üzemeltették, akik útközben még több pénzt akartak kicsikarni a migránsoktól. Azokat a személyeket pedig vízbe dobták, akik nem tudtak fizetni.

 Gabon a nyugat-afrikai térség egyik vezető gazdasága, jóval magasabbak a bérek, mint a környező országokban. Ezért nem véletlen, hogy sokan Gabonban próbálnak szerencsét. Az apró nyugat-afrikai országban szigorú beléptetési rendszer működik. Ennek ellenére sokan papírok nélkül próbálnak bejutni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez