Fennakadások, járattörlések és késések Afrika-szerte a nairobi tűzeset miatt

Afrika számos repülőterén komoly fennakadásokat okozott a nairobi nemzetközi repülőtéren keletkezett tűz. Több száz utas vesztegel Nairobiban és más afrikai ország repülőterén, mert sok járatot törölni kellett.

 

A tűzoltóknak legalább négy órájukba telt, míg megfékezték a tüzet a repülőtér főtermináljában. A kenyai fővárosba tartó külföldi járatok Mombasában, Eldoretben és Kisumuban szálltak le. De néhány járatot az ugandai Entebbébe, illetve a tanzániai Dar es Salaamba irányítottak. A nairobi repülőtéren tartózkodó utasok egy részét busszal szállították el más repterekre.  A kenyai légügyi hatóság jelezte, hogy kapcsolatba léptek számos  légitársasággal, hogy a Nairobiban rekedt utasokat elszállítsák.

Közben a kenyai terrorelhárítás jelezte, hogy szerintük a tüzet nem terrorista akció okozta. Azt viszont továbbra sem lehet tudni, hogy mitől csaptak fel a lángok. A Kenya Airways közölte, hogy csütörtökön már indítanak tengeren túli járatokat a nairobi repülőtérről.  A londoni és a bangkoki járatuk pedig csütörtökön már  Nairobiban  fog leszállni.   

A Jomo Kenyatta nemzetközi repülőtér a legnagyobb Kelet- és Közép-Afrikában. Az afrikai repterek közül pedig a hetedik legforgalmasabb. Évente legalább 6 millió utast fogad a repülőtér, ahonnan 23 országba lehet még továbbrepülni. Szakértők viszont elmondták, hogy a reptér rendkívül elavult és túlzsúfolt. A leégett főterminálról a British Airways, a Turkish Airlines, az Emirates, a Qatar Airways, a KLM, az Etiopian Airways és a South-African Airways járatai szoktak indulni.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez