Íjjal-nyíllal irtanak ki falvakat az “erdei szellemek”

Az eltelt tíz napban legalább 18 ember veszítette életét a pigmeus fegyveresek által indított támadásokban – közölte az ENSZ békefenntartó missziója (MONUSCO).

A fegyveres összecsapások a Kongó DK északnyugati részén, Manono körzetben robbantak ki. Félix Prosper Basse alezredes, a MONUSCO szóvivője azt mondta, hogy a támadásokat pigmeus fegyveresek hajtották végre a Luba törzs (bantuk) települései és falvai ellen. A MONUSCO információi szerint az első rajtütések február 9-én kezdődtek és február 15-ig bezárólag legalább 27-en haltak meg az pigmeusok támadásaiban. Az eltelt tíz napban pedig legkevesebb 18 ember veszítette életét a pigmeus fegyveresek akcióiban.

A két rivális törzs 2013 óta küzd egymás ellen. A kisebbségben lévő pigmeusok ugyanis már hosszú idő óta arra panaszkodnak, hogy semmibe veszik jogaikat, kultúrájukat és életmódjukat.A többségi bantuk sokszor gyakorlatilag vadásznak rájuk – mivel a “kis embereknek”  – és testi maradványaiknak – varázserőt tulajdonítanak.

A pigmeusok a világ legkisebb termetű népcsoportja. Átlagos testmagasságuk 1. 42 méter és csak nagyon kevesen haladják meg a 1.50 métert. A pigmeusok főként vadászó és gyűjtögető életmódot folytatnak. A rajtütéseik során pedig főként hagyományos fegyvereket, nyilakat és késeket használnak. A pigmeusok testi adottságaik ellenére egy rendkívül harciasak, a rejtőzködés mestereinek számítanak, akik a támadásaik során a civil lakosságot sem kímélik. Gyakran előfordult már, hogy teljes falvakat raboltak ki és töröltek el a föld színéről.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez