Íme Amerika legsikeresebb marxista hírportálja

T

Balosok, szocialisták, netán marxisták Amerikában? Létezik egyáltalán ilyen? Nos úgy látszik igen, sőt egyre inkább. És hogy minek köszönhető az amerikai marxista reneszánsz – leginkább az Onionnnak. 

Az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja sokáig valójában a KGB egyik fedőszerve volt. És ezt nagyjából mindenki tudta is róla. Az ötvenes évek nagy kommunistaüldözései után egyszerűen nem volt sikkes, vagy társasági körökben elfogadható, ha valaki Amerikában balos nézeteket hangoztatott. A kelet-európai rendszerváltás sem törte meg ezt a trendet.  Aztán az utóbbi időben, lassan változóban van a világ és Amerika is. A rendszerkritikus értelmiség közül néhányan ismét balra fordultak. Persze nem a klasszikus marxizmus a sztár, hanem mondjuk az occupy mozgalom, de mégis. Ennek a farvizén lassan visszatérhet Amerikába a sarló és a kalapács is.  Ehhez persze meg kellett taláni a hangot ezzel a közeggel. És ez az, ami az Onionnak sikerült. 

A két éve Chicagóba költözött internetes oldal az idők során egyre feketébb humorba csomagolva adja át – természetesen nem kommunista, de azért – marxista elképzeléseit. Példaként itt is van egy januári cikkük, amely “A férfi, aki egy pillanatra elfelejtette, hogy a hotelben dolgozók nem emberek” címet viselte. Az írás alapvetően arról szól, hogy egy hotelben megszálló férfi hogyan viselkedik a személyzettel. Néha még szemkontaktusba is került az ott dolgozókkal, aztán persze eszébe jutott, hogy tárgyakkal nem kell emberként viselkedni, csak előfordul, hogy egészen emberszerűnek tűnnek. A cikk persze végül azt a marxi igazságot hozza ki ebből a történetből is, hogy a kapitalizmusban a munkásosztályt milyen hihetetlen mértékben megfosztják emberi mivoltától. (Idősebbeknek még ismerős lehet a kizsákmányolás kifejezés a foxi-maxiról, ifjabbaknak már azt is magyarázni kellene, hogy mi is volt az a bizonyos foxi-maxi…)

Aztán itt van egy cikk, ami egy férfiről szól, akit elbocsájtottak munkahelyéről, de ennek hatására végre sikerült kiteljesednie. El is mondja, hogy sokkal jobban érzi magát, van ideje olvasni és főzni is, egyszerűen sokkal kevésbé stresszes az élete, kivéve persze azon apró tényeket, hogy nem tudja fizetni lakáshitelét vagy hitelkártyáját. A szarkasztikus cikk azt próbálja bemutatni, ahogyan a kapitalizmus elidegeníti az embert, így csak mint nézője lesz saját élete folyásának. Az időzítés tökéletes, az átlagos amerikai továbbra is nyögi a pénzügyi válság utórezgéseit, az emberek közötti gazdasági különbség egyre csak nő, így igazán jól jön egy kis fekete humor a kapitalizmus kudarcáról.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez