Egyelőre csak ételt kap Ukrajna az USA-tól

Az ukrán ideiglenes kormány fegyvereket, lőszert és hírszerzési támogatást kért az Egyesült Államoktól, de az amerikaiak egyelőre elutasították, hogy fegyverekkel segítsék Kijevet – mondta csütörtökön Washingtonban egy névtelenül nyilatkozó vezető amerikai kormányzati tisztségviselő.

Washington úgy akar támogatást nyújtani Ukrajna ideiglenes kormányának, hogy ne konfrontálódjon még jobban Moszkvával, illetve ne bátorítsa az ukrán hadsereget olyan lépésekre, amelyek a mostaninál is nagyobb válságot robbantanának ki.

Ez azonban nem egy örökre szóló “nem”, ez azt jelenti, hogy “most nem” – fogalmazott az amerikai illetékes.

Kijev röviddel azelőtt fordult Washingtonhoz, hogy John Kerry amerikai és Szergej Lavrov pénteken Londonban újabb kísérletet tesz arra, hogy diplomáciai megoldást találjon az ukrajnai válságra. A Krímben vasárnap – a Nyugat által el nem ismert legitimitású – népszavazást tartanak arról, hogy a félsziget elszakadjon-e Ukrajnától és csatlakozzon-e Oroszországhoz.

Az amerikai védelmi minisztérium egyelőre a haderőnél rendszeresített, azonnal fogyasztható ételek szállítását vállalta. A szállítás napokon belül elkezdődhet.

A Pentagon szerint Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter pénteken telefonon tárgyalt ukrán kollégájával, aki humanitárius segítségnyújtással és katasztrófa-elhárítással kapcsolatos amerikai technikai tanácsadást kért. Hagel közölte, hogy az Egyesült Államok mérlegeli a kérést.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez