Áll a bál az izraeli-libanoni határon: Egymást lövi a két hadsereg

Izrael és Libanon között ismét nagyon feszült lett a viszony, amikor tegnap egy libanoni mesterlövész lelőtt egy izraeli katonát a két ország határán. Izrael visszalőtt, megölve két libanoni katonát. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa már aznap este önmérsékletre intette a feleket.

“Az IDF hivatalosan is elismeri, hogy az egyik járőröző katonájuk életét vesztette az izraeli-libanoni határ mellett fekvő Rosh Hanikrában. A sérültet azonnal kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. A mesterlövész a Libanoni Fegyveres Erők katonája volt.” – áll az IDF (Israel Defense Force) közleményében.

A libanoni mesterlövész a jelentések szerint nyolcszor rálőtt az izraeli katonára, ami azt mutatja, hogy teljesen szabad akaratából cselekedett cselekedett. Miután a libanoni katona lőtt, elvesztették vele a kapcsolatot. A libanoni hadsereg pedig azt közölte később, hogy a gyilkosság a mesterlövész magánakciója volt.De ez nem hatotta meg az izraeli katonai vezetést.

“Nem tűrünk el semmiféle agressziót Izrael Állammal szemben, és fenntartjuk magunknak a jogot az önvédelemre azokkal szemben, akik megtámadják Izraelt vagy állampolgárait” – közölte az IDF. Ez azt jelenti, hogy Izrael szintén visszalőtt, megölve két libanoni katonát.

A lövöldözés miatt felvetődik annak a lehetősége, hogy kiújulnak a harcok a térségben, ahol a 2006 nyarán vívott egyhónapos háború óta viszonylag nyugodt volt a helyzet.

Az ENSZ helyi békefenntartó kontingense (UNIFIL) közölte: a felek bevonásával megpróbálja megakadályozni, hogy az incidens súlyosabbá váljon.

Az UNIFIL pedig azt közölte, hogy értesítették “egy súlyos incidensről”. “Most próbáljuk kideríteni, hogy mi történt. Az UNIFIL parancsnoka felvette a kapcsolatot az izraeli és a libanoni hadsereg illetékeseivel, és arra kérte őket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet” – mondta Andrea Tenenti szóvivő.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szintén elítélte az esetet és nyugalomra, önmérsékletre intette Izraelt és Libanont.A Biztonsági Tanács elítélő nyilatkozatát Gerard Araud francia ENSZ-nagykövet, a BT soros havi elnöke olvasta fel újságíróknak.Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár külön közleményt adott ki, amelyben sajnálkozását fejezte ki az incidens miatt, és szintén önmérsékletre intette a feleket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez