Érintetlenül találták meg Arábiai Lawrence titkos sivatagi táborát

Az angol légierő egyik tisztjének hevenyészett térképe alapján bukkantak rá a jordániai sivatagban. A homok alól csaknem száz év után töltényhüvelyek, törött ginesüvegek mellett a kialudt tábortűz hamuja is előkerült.

Véletlenen múlt minden. Az első világháborús, kézzel rajzolt térképre a brit nemzeti levéltárban akadt rá a Bristol Egyetem egyik régésze. 1918-ban, emlékezetből vetette papírra egy pilóta, aki felderítő repülést végzett. A régész, John Winterburn a Google térképei segítségégével tudta beazonosítani a helyet. 2012 végén bukkant rá a kis táborra, amely Arábiai Lawrence leírása szerint “csipkés hegy mögött, a Tell Sham vasútállomással szemben” helyezkedett el – írja a londoni Daily Mail.

Két kollégájával együtt még a tábortűz hamuját is megtalálták: körötte üres kekszesdobozok, ételkonzervek hevertek. Erre nem számítottak. Azt hitték, semmit nem lelnek, csak be akarták azonosítani a helyet. Nézegették a tájat, aztán egyikük megszólalt: van ott valami, ami úgy néz ki, mint egy törött rumosüveg. Az egész területet szisztematkusan átkutatták, összeszedtek mindent, végül még a rumosüveget is rekonstruálták. “Hihetetlenül izgalmas volt ott lenni: ilyen nagyon-nagyon közel ahhoz a helyhez, ahol Lawrence volt”.

law4

“A Bölcsesség hét oszlopa című önéletrajzi könyvében nagyon elevenen írja le, hogyan ették a babkonzervet és a kekszet, hogyan itták a teát sürített tejjel, és nézték a szikrákat, ahogy beleszállnak az éjszakába a rőzsetűzből. És mi még annak a tűznek a hamuját is megtaláltuk. Döbbenetes volt” – meséli a régész. Aki szerint ez a modernkori harctéri régészet Tutanhamon-lelete.

law5

John Winterburn azt mondja: négy évébe telt megtalálni a tábort. Az áttörés akkor jött el, amikor a térképvázlatot összevetette egy fotóval, amelyen katonák állnak páncélozott Rolls-Royces-okkal egy távoli dombnál. “Akkor azonnal összeraktam a dolgot. A Google Earth-öt használtam a pontos helymeghatározáshoz, GPS-be raktuk a koordinátákat és átmasíroztunk a sivatagon. És pontosan ott volt, ahol feltételeztük.” A tábort az első világháborúban kiindulópontnak használták a vasútvonalakon végrehajtott rajtaütésekhez.

law2

Lawrence hivatalos életrajzírója, Jeremy Wilson azt mondta a Sunday Times-nak: ez egy időkapszula. “A nyugati front színtereitől eltérően megmaradt a Közel-Kelet üres térségeiben. Olyan, mintha csak egy nappal azután lennénk, hogy a katonák elvonultak.”

Lawrence 1917-18-ban volt a táborban. Olyan brit tisztek társaságában, akik nagyobb kényelemhez voltak szokva: a sivatagot is páncélozott Rolls-Royce-okon szelték át. Ez alatt az időszak alatt sokszor ütöttek rajta váratlanul és agyafúrtan a törökök utánpótlási vonalán. Sikerült is elvágniuk az ottomán csapatokat, és hozzásegíteniük a sikerhez az arabok felkelését.

Az első világháborúban a németekkel szövetséges törökök birodalma már szétesőben volt: az arabok is fellázadtak ellenük, és ebben az angolok támogatták őket. Fontos része volt a tervüknek Lawrence, aki Észak-Wales-ben született 1888-ban, és egy szíriai ásatáson tanult meg arabul. Miután három évet a Közel-Keleten töltött, rokonszenvezni kezdett az évszázadok óta török uralom alatt élő arabokkal. Miután a háború 1914-ben kitört, titkosszolgálati tiszt lett kairói állomáshellyel.

law3

Amikor két évvel később elkezdődött az arab lázadás,  a brit ezredes a mekkai felkelővezér, Serif Husszein fiának tanácsadója lett. A ravasz taktikájáról ismert Lawrence kis csapatával a törökök utánpótlási vonalait támadta. Ez létfontosságú volt ahhoz, hogy Seriff Husszein csapatai győzni tudjanak és egyesített államot alakítsanak az Arab Félsziget nagy részén. A történetet később Peter O’Toole tette halhatatlanná az 1962-es filmeposzban. A háború után Winston Churchill is tanácsadójának nevezte ki Lawrence-t, de ő otthagyta a munkát, mert utálta a vele járó nyilvánosságot. A háborús hős 46 évesen, motorbalesetben halt meg. Alig három hónappal azután, hogy leszerelt a királyi légierőtől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez