Aki nem ismeri a megadást – Ai Weiwei

Kína, Peking-A világszerte ismert kínai művész megfélemlítő politikai manővernek tartja, hogy a kínai hatóságok 1,7 millió eurónyi adóhátralék megfizetésére kötelezik.

 

 Ai Weiwei építész, aki részt vett a híres pekingi olimpiai stadion, a Madárfészek tervezésében, de aki szobrászként, festőként is ismert, a kínai politikai szisztéma éles hangú kritikusa. Szerinte kizárólag ezzel magyarázható, hogy a hatóságok az adószabályok megszegésével vádolják. De mint a Twitteren közzétett üzenetében írta: „Nem félek, az én szótáramból hiányzik a kapituláció szó, a végsőkig harcolni fogok az igazamért.”

 Ai Weiwei a napokban fizetési felszólítást kapott. Eszerint 15 napon belül be kell fizetnie 15 millió jüanos, azaz 1,7 millió eurós adóhátralékát. Ha ezt nem teszi meg, akár 7 éves börtönbüntetést is kaphat. Az év első felében a kínai hatóságok Ai Weiweit 80 napig már előzetes letartóztatásban tartották adóelkerülés gyanúja miatt. A művész egyébként jogi szempontból is vitatja a mostani fizetési felszólítást. Ő ugyanis csak afféle bedolgozó egy művészeti vállalkozásnál, és szerinte az esetleges adófizetésre csak a cég lenne kötelezhető. Most további hivatalos információkat kér és közölte: amennyiben a hatóságok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy személy szerint valóban őt terheli a fizetési kötelezettség, fizetni fog. De ellenkező esetben nem. Ai Weiwei ezt a verziót tartja valószínűnek, szerinte az egész adóügy kitaláció, amivel hallgatásra akarják kényszeríteni. Az 54 éves művész már most is szigorú rendőrségi felügyelet alatt él és nem hagyhatja el a kínai fővárost, közvetlenül nem érintkezhet újságírókkal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez