Segíts magadon-a kínai elnök az európai pénzügyi válságról

Kína, Párizs -Hu Csin -tao kínai államfő Cannes-ban azt mondta Sarközy elnöknek, hogy az öreg kontinens rendelkezik azzal a bölcsességgel, amely révén kivezető utat talál a krízisből.

A kínai elnök közvetlenül a G 20-ak találkozója előtt a párizsi le Figarónak terjedelmes interjúban vázolta fel országa várokozásait. Hu Csin-tao azt reméli, hogy a G20-ak a szolidaritás jegyében hoznak majd döntéseket, így mindenki győztesnek érezheti majd magát. Össze kell hangolni a válságkezelési politikákat, hiszen pl. az eurókrízis más kontinensekre is negatív hatással lehet. Végül, de nem utolsósorban a kínai elnök további lépéseket vár, amelyek csökkenhetik a különbséget a világ gazdagabb északi és szegényebb déli fele között.

 

A kínai elnök megismételte, hogy Kína érdekelt az euró stabilizálásában, de nem bocsátkozott konkrétumokba arról, hogy netán Kína hajlandó lenne-e beszállni az európai pénzügyi alap finanszírozásába. Erről, alacsonyabb rangú kínai vezetők nyilatkozatai szerint csak az európai pénzügyminiszterek november 7-i ülése után várható valamilyen kínai állásfoglalás. Közben egy másik francia lap, a le Monde pekingi tudósítója arról számol be, hogy a kínai közvélemény nem lelkesedik az Európának nyújtandó támogatásért. „Ha valaki hátrányos helyzetben van, megérdemli a segítséget, de az európaiak életszínvonala messze meghaladja a kínai átlagot, miért kellene nekünk a zsebünkbe nyúlnunk az ő megsegítésükért? „ – idézi a francia lap egy pekingi piaci árus véleményét, amely a tudósító szerint a többség álláspontját tükrözi.(le Figaro, le Monde, AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez