Rémuralom tombol a terrorista csoport által elfoglalt iraki területeken

Miközben Bagdadban tízezrével csatlakoznak civilek a kormányerőkhöz, hogy megakadályozzák a militánsok ostromát és a nemzetközi közösség pedig igyekszik megoldást találni a kialakult helyzetre, addig az Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) nevű terrorcsoport már hozzálátott az “iszlám kalifátus felállításához”, ami azt jelenti, hogy valóságos rémuralom kezdődött el az általuk elfoglalt területeken. 

Az ISIL kegyetlenkedései Szíriában is ismertek voltak, de Irakban egy teljesen új szintet értek el. Irakban ugyanis azonnal hozzáláttak, hogy megvalósítsák az iszlám “mintaállamot”, mégpedig a saría egyik deformált, sajátságos értelmezése alapján. A szunnita szélsőségesek egyik elöljárója a Twitter-oldalára egy lefejezett férfiről készített fotót tett fel, amelyhez a világbajnokság hashtag mellé (#WorldCup2014) azt írta: “Ez a mi labdánk… bőrből van” A terrorcsoport vezetője még hozzátette: “Ez a kedvenc csapatom a világon”.

A militánsok kíméletlenül járnak el az ellenségeiknek betudott emberekkel, akikre rábukkannak: a lefejezett férfi egy rendőr volt, akihez az éjszaka közepén törtek be a fegyveresek, majd egy késsel vágták le a fejét, ezt egy videóban is megörökítették. A CNN-nek a lázadók által is közzétett riportjában szintén olyan felvételekről számolt be, amiket maga a csoport készített robbantásokról, ellenséges elemek levadászásáról, brutális lövöldözésekről.

Az egyik videón egy férfival a saját sírját ásatják meg, egy másikban az úton egy autóban haladó lázadók gépfegyverből nyitnak tüzet a többi autósra. Az egyik felvétel szerint a lázadók hamis ellenőrzőpontokat is felállítottak, majd az állítólag az amerikaiakkal együttműködő áthaladókat kivégezték.

Egy érdekes felhívás is bejárta az internetet. Miután az ISIL elfoglalta a Moszulban található második legnagyobb katonai bázis és számtalan amerikai kézifegyvert, páncélos és repülőgépeket szereztek meg. A Twitterre felraktak egy fényképeket, amelyen egy Black Hawk típusú helikopter látható. Az egyik terrorista parancsnok pedig “állást ajánl” azoknak, akik tudnak ezzel a típussal repülni, mégpedig jó fizetéssel. 

Videó-összeállítás a ISIL kegyetlenkedéseiről. Csak 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek ajánljuk.

{youtube}kBdCSmHmBek{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez