Japán átment az atomteszten

Japán, Tokió – A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség delegációja helyszíni vizsgálódása után jutott erre a következtetésre. De, mint a jelentés leszögezi: nem elég biztonságosnak lenni, annak is kell látszani. Vagyis javítani kell a kommunikáción, amely, ha lehet, még katasztrofálisabbra sikeredett, mint maga a katasztrófa.

 

 

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértői stábja befejezte több napos japán vizsgálódását. A delegáció végigjárta a szigetország erőműveit, áttekintette a számítógépes szimulációkkal végzett „stressz tesztek” eredményeit. Ezeket összevetette a szomorú valósággal is, vagyis a tavalyi földrengés és cunami következményeivel. Végül is a nemzetközi testület arra következtetésre jutott, hogy a japán biztonsági normák megfelelnek a legszigorúbb előírásoknak és ezek betartását szakszerűen garantálják az üzemeltetők. De érzékelve a technológiai szempontokon túlmutató realitásokat is, a jelentés kiemeli: nem elég biztonságosnak lenni, annak is kell látszani. Vagyis hitelessé kell tenni a kommunikációt. A szóvivők és a sajtófőnökök nem álltak feladatuk magaslatán az elmúlt hónapokban. A fukusimai katasztrófát követő hivatalos közlemények hemzsegtek az ellentmondásoktól. E mögött persze sokkal inkább a politika felelőssége áll, mint a csupán utasításokat végrehajtó kommunikátoroké. De ma Japánban tényleg az a fő baj, hogy a közvélemény bizalmatlan. Terjedőben van az a nézet, hogy gyorsan meg kell szabadulni az atomerőművektől. A nukleáris erőművek részarányának fokozatos csökkentése az energiatermelésben reális megoldás lehet, de az azonnali szakítás gazdaságilag kivitelezhetetlen. Ezt a realitást kellene érthetően és hitelesen elmagyarázni a japán közvéleménynek, javasolja a NAÜ delegációja a japáni tapasztalatokat összegző jelentésében.(Le Monde)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez