Kis választás, nagy figyelem Kínában

Kína, Peking, Vukan – A kelet-kínai Vukanban megújul a település vezetése. Az előző polgármester börtönben ül, illegális telekspekuláció miatt.

 

Hogy oda került, annak hosszú története van. Tavaly ősszel a nyolcezer lakosú Vukanban spontán tiltakozó mozgalom kezdődött a mezőgazdasági földterület eladása miatt. Pontosabban: az akkori vezetés azt ígérte, hogy az eladásból származó bevételből a földművelők is részesülnek majd, vagyis az üzlet mindenki számára kedvező lesz. De aztán csak a helyi vezetők zsebébe jutott pénz, a kis tulajdonosok hoppon maradtak. Ebbe viszont nem törődtek bele és elkezdődött az a tiltakozó mozgalom, amelyre hamarosan a világsajtó is felfigyelt. A kínai hatóságok először szokás szerint megpróbálták minimalizálni az ügyet és adminisztratív eszközöket vetettek be. De a tüntetések a megfélemlítés ellenére is folytatódtak és akkor sem maradtak abba, amikor a tiltakozás egyik szervezője, őrizetbe vételét követően több mint gyanús körülmények között meghalt. A hatóságok, látva a világméretű sajtóérdeklődést, taktikát váltottak. Elismerték a tiltakozás jogosságát, a korrupt helyi vezetőket letartóztatták. És most kiírták az új választásokat. Amelyeken jelöltek a korábbi tüntetések fő szervezői is. Minden bizonnyal megválasztják őket. Ezúttal a nyugati sajtó képviselői szívesen látott vendégek, annyian vannak Vukanban, mint egy amerikai előválasztáson. Hogy egy sajátos kivételről van szó, amely erősíti a kínai egypártrendszer szabályait vagy netán mégis csak formálódóban van valamiféle alulról jövő demokrácia Kínában – ez egyelőre a jövő nagy kérdése.(RFI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez