A cenzúra határait teszteli egy hivatalos kínai újság

Kína, Peking – A Global Times című kormányközeli kiadvány egy közvéleménykutatás eredményeit közli: eszerint a megkérdezettek hatvan százaléka a nyugati típusú parlamenti demokrácia híve.

 

 

A cikk a lap angol nyelvű kiadásában jelent meg, és ott is eldugva a kis hírek között. Persze a pekingi külföldi tudósítók felkapták a fejüket. Hisz épp a most zajlott parlamenti ülésen hangzott el, a Nagy Népi Gyűlés elnökének szájából, hogy továbbra is harcolni kell a káros ideológiák ellen. Továbbá, hogy nem kérdőjelezhető meg a szocialista fejlődés „Kína által választott útja”. Egyébként az ominózus újságcikk is azzal kezdődik, hogy a megkérdezettek nyolcvan százaléka bízik a szocialista keretek között zajló reformok sikerében. De a többi, már rafináltabban föltett kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy vagy hatvan százalék nem ellenezné a nyugati parlamenti demokrácia bevezetését Kínában, bár erre jelenleg nem lát reális lehetőséget. A kutatást hét kínai városban végezték el és a megkérdezettek a 15 évesnél idősebb korosztályokból kerültek ki. További részletek egyelőre ismeretlenek és most mindenki azt várja, lesz-e valamilyen következménye, e Kínában nagyon merésznek tekinthető cikk publikálásának. (RFI)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez