Elfogták és Kínába szállították a Mekong csempészkirályát

Kína, Peking –  Naw Kham fegyveres csapata több mint száz főt számlált. Kalasnyikov géppisztolyokkal voltak felfegyverezve, de volt géppuskájuk és aknavetőjük is. A kábítószercsempészeten kívül rablással, fegyverkereskedelemmel, emberrablással és zsarolással is foglalkoztak a Mekong folyó közelében.

 

Tavaly októberben a banda megtámadott két kínai teherhajót és 13 kínai matrózt megölt. Ezt követően Kína, Laosz, Mianmar és Thaiföld rendőrsége közös Mekong munkacsoportot hozott létre. Kínai detektívek érkeztek a három országba – számol be erről az Új Kína. Kiderítették, hogy a bandita akcióban, amely 13 kínai matróz halálához vezetett, thaiföldi katonák is részt vettek! A gondos nyomozó munka eredményeképp Naw Khamot és a banda más vezetőit április végén elfogták és most Kínába szállították.

 

Régebben ezt a területet aranyháromszögnek nevezték, és  az ötvenes – hatvanas években itt volt a világ kábítószerkereskedelmének központja. A helyi lakosságon kívül részt vettek a kábítószerüzletben azok a kínai katonák is, akik a kommunisták elől menekültek Thaiföld, Mianmar és Laosz határterületeire. Az Új Kína hírügynökség ezért azt emeli ki, hogy a régió biztonsága érdekében Kína, Laosz, Mianmar és Thaiföld rendőrsége mintaszerűen együttműködött egymással.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez