Drámai számok – egy évszázad alatt kihalhat Japán

Tavaly 244 ezerrel kevesebben éltek Japánban mint egy évvel korábban. Ha így megy tovább, akkor Japán lakossága az egyharmadával csökken 50 év alatt. Onnan pedig már beláthatatlanok – vagy nagyon is jól beláthatóak, a következmények.

Japán lakossága tavaly 126 millió 393 ezer volt. Ez 244 ezerrel kevesebb mint egy évvel korábban. Mindössze 1 millió 31 ezer baba született, 6000-rel kevesebb mint a megelőző évben. A lakosság rohamosan elöregszik: már ma is a japánok egynegyede idősebb 65 évnél. 2060-ban már a népesség 40%-a tartozik majd a nyugdíjas korcsoportba. Abe Sinzo konzervatív kormánya nem ortodox módszerekkel igyekszik fellendülést elérni: óriási méretekben növelte a pénz kibocsátást, és régen esedékes reformokat hajtott végre. Mindennek eredményeképp megkezdődött a gazdasági növekedés, de nőtt a bizonytalanság a munkavállalók piacán. A fiatalok mind kevésbé biztosak abban, hogy jó álláshoz jutnak, ha elvégzik az egyetemet. A fiatal párok általában egy-két gyereket terveznek, de a végeredmény: nagyon kevés gyermek születik Japánban. Emellett drámaian nő azoknak a száma, akik egyáltalán nem vállalnak gyereket, sőt párkapcsolatot sem. Egy 2011-es kutatás szerint a 18–34 év közötti nem házas férfiak 61, míg a nők 49 százaléka semmilyen romantikus kapcsolatban nem volt, ami az előző öt évhez képest 10 százalékos emelkedés A Japan Family Planning Association (JFPA) kutatása már jóval közelebb van a szex kérdéséhez, mint a különböző születési ráták, és az eredménye eléggé magáért beszél:

-az országban a harminc év alatti emberek 30 százaléka még soha nem randizott
-a 16–24 év közötti nők 45 százalékát nem érdekli a szexuális kapcsolat, vagy egyenesen lenézi azt
-a Durex 41 országot érintő felmérése szerint a legkevesebbet a világon a japánok szexelnek, évi 45-ször, a második Szingapúr 73-mal (az átlag 103).

Egyes demográfusok a bevándorlást támogatják hiszen Nagy Britanniában vagy Németországban ez jelentős tétel a népesség növekedésében, ám Japánban a közvélemény nemigen támogat jelentős méretű külföldi bevándorlást. Így viszont tovább csökken a lakosság, és Japán szerepe súlya és jelentősége a világban hiszen ma már egy nagyhatalom súlyát az adja, hogy mekkora a GDP. Japán az ázsiai nagyhatalmak közül a leglassúbb növekedést tudta felmutatni az elmúlt húsz évben- jelentős részben amiatt, mert a csökkenő népesség nem ösztönöz új beruházásokra a távol-keleti szigetországban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez