Lopott, vagy hamis útlevél a legkönnyebben Thaiföldön szerezhető

Mindkét lopott útlevél, amely a szerencsétlenül járt malajziai repülőgép két utasánál volt, Thaiföldön tűnt el. Mindkét útlevél szerepelt az Interpol listáján. Ám évente több, mint egymilliárd utast engednek felszállni anélkül, hogy előtte megnéznék az Interpol listáját – dühöngött a nemzetközi rendőri szervezet főnöke.

 

 

Phuketben tűnt el a két útlevél, de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Thaiföldön több, mint húsz banda foglalkozik útlevél lopással, illetve hamisítással. Miért épp Thaiföld lett a hamis útlevél szerzés paradicsoma?

Sok a külföldi turista a tengerparton, aki nem vigyáz. Ezenkívül pedig épp a turisták miatt elég laza az ellenőrzés. Így érthető, hogy az Al Kaida is itt működtette legnagyobb útlevél gyárát, amíg le nem buktatta őket a thaiföldi elhárítás. Egy iráni férfi volt a főnök, aki Malajziába szökött. Most Thaiföld kéri a kiadatását. Ebből a bangkoki útlevél gyárból szereztek érvényes úti okmányokat azok a terroristák, akik végrehajtották a nagy pályaudvari merényletet 2004-ben. 191 ember meghalt és 1800 megsebesült. De ugyanitt szereztek hamis útlevelet azok a pakisztáni iszlamista terroristák is, akik 2008-ban a többnapos terrorakciót végrehajtották Mumbaiban, régebbi nevén Bombay-ben.

De nemcsak a terroristák használnak hamis útlevelet: gengszterek, kétes üzletemberek éppúgy szívesen szereznek második, vagy épp harmadik identitást. Mennyibe kerül egy lopott vagy hamisított útlevél?

Az európai viszonylag olcsó: 1000 dollár körül van. Ára attól függ, hogy mikor jár le. Az izraeli útlevél drágább: 1500-2000 dollár, mert kevesebb az izraeli turista és nehezebb hamistani ezt az útlevelet. A kanadai útlevél 3000 dollár. Ez a legdrágább, mert ezt a legnehezebb hamisítani. Amerikai útlevéllel nem is próbálkoznak Thaiföldön, mert az USA-ban 2001 szeptember 11 óta annyira megszigorították az ellenőrzést, hogy nagyon nagy a lebukás veszélye.

Másutt nem ennyire óvatosak. Kuala Lumpurban sem nézték meg az interpol listáját, pedig azon rajta volt az ellopott olasz és osztrák útlevél. Több, mint egymilliárd utas száll úgy repülőre évente, hogy előtte nem nézik meg az Interpol listáját – mondta a nemzetközi rendőri szervezet főnöke. Ha Malajziában megtették volna, akkor most nem merülnének fel kínos kérdések – mondta az Interpol főnöke, aki a hamis útlevelek és a légi terrorizmus kapcsolatáról tartott sajtóértekezletet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez